Bemutatkozás

Jelen bemutatkozásom során Isten sok áldásáért, ajándékáért adok hálát egész eddigi életem kapcsán.

1962-ben születtem, és kisgyermek koromtól hívő családban nevelkedhettem. Szüleim példaszerű, Krisztus-követő élete sokat segített abban, hogy én is gyülekezeti közösségben, az Anyaszentegyházban nőhettem fel. Szüleim jártak a pápai majd a pesti Teológiai Akadémiára, és bár nem saját hibájukból nem fejezhették be ott tanulmányaikat, egész életükben aktív tagjai maradtak református egyházunknak. Az ébredési időkben jutottak hitre, és fiatalkori megtérésük egész életük meghatározó élménye lett. A Budapest Szabadság téri Református Egyházközségben konfirmáltam, ide jártam azután ifjúsági bibliaórára, és a gimnáziumi éveim alatt emellett a Kispest Rózsa téri Református Egyházközség ifjúsági közösségébe is tartoztam. E két gyülekezet alkalmai Isten eszközei voltak abban, hogy 17éves koromban a Jézus Krisztussal való személyes találkozást, a megtérést is átélhettem, majd ezután Istennek a lelkészi pályára elhívó szavát is meghallhattam.

1980-85 között jártam a Budapesti Református Teológiai Akadémiára, ahol nemcsak tanáraimtól tanultam sokat, hanem diáktársaimmal is ima-és szolgálati közösségben lehettünk: a tanítás előtt, kora reggel tartottunk imaközösséget, és rendszeresen szolgáltunk a Schweitzer Albert Szeretetotthonban is.

A korábbi rendben szokásos két lelkészi vizsga között Kecskeméten voltam segédlelkész. E nagy gyülekezetben a szolgálat sok ágát megismerhettem, és lelkipásztori munkaközösség tagja lehettem.

A II. Lelkészképesítő Vizsga után, 1986 őszétől a Budapest Szabadság téri Református Egyházközségben szolgálhattam beosztott lelkészként, innen mehettem tanulmányi ösztöndíjra egy évre 1987 őszén Skóciába. Edinburgh-ban magiszteri fokozatot szereztem 1988-ban. 1989 nyarán vettem feleségül Hegedűs Gyöngyit, aki jelenleg bőrgyógyász szakorvos. Négy felnőtt gyermekünk van: három fiunk főiskolára illetve egyetemre jár, leányunk a Baár-Madas Református Gimnázium diákja.

Családdal együtt tanulhattam külföldön még két hosszabb alkalommal: 1991-1994 között ismét Edinburgh-ban, ahol doktorátust szerezhettem, és 1999 nyarától egy éven át Heidelbergben. Ez utóbbi ösztöndíj alkalmával készült kéziratot a budapesti Evangélikus Hittudományi Egyetemen nyújtottam be habilitációs szakértekezésként – a habilitációt itt szereztem meg 2001-ben. Már a skóciai doktorálás után meghívtak a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karára, az Újszövetségi Tanszékre, ahol 1994 ősze óta tanítok. 1996-ban neveztek ki docensnek, és 2002 óta vagyok ugyanitt egyetemi tanár. Könyveim jelenhettek meg külföldön és itthon is.

A tanítás mellett örömmel szolgálok gyülekezetekben: gyakran van lehetőségem meghívásra igehirdetéssel vagy előadással szolgálni egyházközségek, egyházmegyék alkalmain. Édesapám hosszú ideig a Presbiteri Szövetség egyik vezetője volt – örülök, hogy a Presbiteri Szövetség körében is már sok alkalommal szolgálhattam. A most végéhez érő ciklusban és az ezt megelőző ciklusban is választott tagja voltam a Dunamelléki Református Egyházkerület közgyűlésének és a MRE Zsinatának.

Az elmúlt öt évben előbb rektori teendőkkel megbízott rektorhelyettesként majd rektorként szolgálhattam a Károli Gáspár Református Egyetemet. Idén nyáron újabb öt évre nyertem megbízást a rektori teendők ellátására. Nagy öröm számomra, hogy munkatársaimmal, az egyetem közösségével együtt fáradozva elérhettük, hogy a hallgatók létszáma 4300-ról 6000-re nőtt az elmúlt években. Rektorként az egyetem egyházias jellegét igyekszem erősíteni. Megtiszteltetés számomra, hogy lelkipásztor és presbiter testvérek a püspöki tisztségre jelöltek. Ha e tisztségre megválasztanak, igyekszem az egyházkerület egységén munkálkodni, és a többi egyházkerülettel is testvéri kapcsolatot ápolni. Isten kezéből fogom elfogadni a választás eredményét, és az Ő akaratát keresve igyekszem szolgálni a Tőle meghatározott helyen.

Balla Péter válaszai a Reformátusok Lapja és a reformatus.hu által megadott négy témakörben

1.Ilyen fontos kérdéseknél szerintem az vezet előre, ha az egyház közössége elemzi a jelenségeket, és együtt keresi a kérdésekre a válaszokat. Például a kis gyülekezetek jövőjéről való beszélgetés – és bármilyen döntés – elképzelhetetlen az ott szolgáló lelkészek, presbiterek, gyülekezeti tagok véleménye nélkül. A „zsugorodó közösség” témája elemzésénél ne feledkezzünk meg arról, hogy néhány évtizeddel ezelőtt sok lelkész és egyháztag hűséggel végezte a maga szolgálatát sokszor külsőleg „összezsugorított” egyházi körülmények között. A mai helyzetben sem biztos, hogy egy adott gyülekezetben az egy-két éven át csökkenő hivatalos létszám valamilyen negatív jelenség. Megtörténhet, hogy például a helyi közösség hitvalló, evangéliumi elkötelezettséget vállaló bizonyságtétele azzal jár, hogy az ilyen elkötelezettséggel a gyülekezethez tartozók lélekszáma átmenetileg csökken. Azonban az is valószínű, hogy egyházunk ma nem tudja úgy megszólítani a tömegeket, hogy vonzó példává tudjon lenni számukra. Itt most csak egy területet emelnék ki, amelyen fontosnak tartom az előrelépést: bizonyságtételünk hitelességéhez az is szükséges, hogy az egyházon belül – az egyházkerületen belül és az egyházkerületek között is – szeretetközösségben legyünk. Jézus szava szerint: „Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.” (Jn 13,35) Vállaljuk bátran a jézusi tanítás követését, egyházunk közösségében békességre, kölcsönös bizalomra, megbecsülésre törekedjünk, és akkor reménységgel várhatjuk, hogy hallgatni fognak bizonyságtételünkre.

2. A szervezeti formák önmagukban nem garantálják az értékes tartalmat. A szervezeti egységek fő értelme az, hogy segítsék a kereteik között élőket. Mérete miatt az egyházmegye a legalkalmasabb arra, hogy a lelkészek, gyülekezetek az egymással való közösséget is gyakorolják. Természetesen ennél kisebb közösségeknek, lelkészi „kisköröknek” is fontos szerepe van – különösen egymás lelkigondozása terén. Az egyházkerület és a Zsinat szintjén kevesebbet kellene foglalkozni adminisztratív kérdésekkel, és többet egyházunk tanításával, a mai élethelyzetek által felmerülő kérdésekre való válaszadással – akár bibliai tanítások megfogalmazásával, az életvitelre vonatkozó, szentírási értékek felmutatásával. Nagyobb hangsúlyt kaphatnának például az egyes szakterületekkel foglalkozó bizottságok, ahol a nem lelkészi szakemberek különösen is sokat segíthetnének tudásukkal. Hadd említsem itt a Károli-egyetem gyakorlatát: pénzügyi kérdéseket gazdasági szakemberekkel tárgyalunk meg, a felújításokba mérnököket vonunk be, az oktatáspolitikai kérdésekben az oktatást magas színvonalon végző kollégáink véleményét kérjük – ki-ki járuljon hozzá a nagyobb közösség előmeneteléhez a maga talentumával, értékeivel, tudásával. Az egyházkerületi bizottságok és az esperes–gondnoki értekezletek is fontos helyei a közösségi döntéseknek.

3. Örömmel hallottam nemrég Kató Béla püspök úrtól, hogy ő évente körülbelül 90 ezer kilométer autóutat tesz meg azért, hogy egyrészt Erdélyben, másrészt a Kárpát-medencében minél több gyülekezettel találkozzon, közösségi alkalmon vegyen részt. Szerintem minden püspöknek van ilyen feladata, nem csak a Zsinat vezetésének. Az egyházkerületek, egyházmegyék vezetői egymással is törekedjenek egységre. Ha közöttük egység van, akkor a zsinati elnökség megszólalásaira is jobban oda fog figyelni a világ, mert az egyház közösségi véleményének fogják tekinteni. A Magyar Református Egyház közössége eddigi nagy ünnepein is nagy öröm volt részt venni – ezeket az alkalmakat is folytassuk –, de jó lenne az eddiginél is több testvérgyülekezeti, testvéregyházmegyei kapcsolatot építeni a határokon belül és túl egyaránt. Ez az egységünk nincs senki ellen, viszont népünk közössége javát fogja szolgálni. Van olyan különbözőség, amely értékes sokszínűség – a különböző kegyességi irányokhoz tartozó testvérek fogadják el egymást, és imaközösségben is éljék át az egységet.

4. Egyházunk társadalmi jelenléte nemcsak az országos egyház programjain keresztül valósul meg, hanem mindenütt, ahol keresztyén hitüket megvalló és vállaló egyháztagjaink a maguk helyén, a maguk szakterületén munkájukkal, tudásukkal a nagyobb közösség javát szolgálják. Reménységem szerint a Károli-egyetem is – és sok más intézményünk – részt vesz a „társadalmi jelenlétet” képviselő szolgálatokban, akár tanárai, akár hallgatói által. Iskolarendszerünkre, egészségügyi intézményeinkre is igaz ez. Nemcsak a lelkészek, hanem a Megváltójukba vetett hitüket megvalló presbiterek, gyülekezeti tagok is formálják a társadalmat. Ennek hitelességéhez szükség van arra, hogy mindannyiunk életvitele egységben legyen a hirdetett programokkal, szavainkkal hirdetett bibliai értékekkel. A család az az elsőrendű hely, ahol az egymás iránti szeretet megélésével a bizonyságtételünk hitelessége elkezdődik. Fontos, hogy gondoskodó szolgálatokat is végezzünk, de még fontosabb, hogy vállaljuk Jézus tanítását, hívjuk hozzá egész népünket.

Bemutatkozás

Krisztus népének egyetlen mértéke az evangélium. Örömöm, hogy egyházunk missziója döntő üggyé vált. Ennek hordozója a krisztusi életrendben élő egyházi közösség. A lelkészképzés, a presbiterek és gyülekezeti munkások, diakónusok, hitoktatók képzése mind ezt szolgálja. Hiszem, hogy a három éve megújult presbitériumok lelkészeikkel imádkozó közösségben és hűségben is példaképei a nyájnak. Egyházunk még e szűk esztendőkben is épülés jeleit mutatja. Gyarapodó iskoláinkban, intézményeinkben is legyen meghatározó biblikus tanítás. „Tegyetek tanítvánnyá minden népeket!” (Mt 28,19)

Gyülekezeteink sokfélék és sokszor nehéz körülmények között élnek és épülnek. Köteles feladat terheik könnyítése. Elodázhatatlan a lelkészi javadalmak méltányos rendezése. A lelkipásztorok testi-lelki épségét segíti a szombatfélév rendszere. A hittanoktatás átszervezése roppant teher, ezt csak közegyházi segítséggel lehet megoldani. Az egyházmegyék adminisztrációját csökkenteni kell, hogy espereseink a rájuk bízottak testi-lelki gondozását, tanácsolását végezhessék.

Kerületünk hitelek felvétele nélkül gazdálkodik. Köszönöm testületeink mértékletét. Isten iránti hálával mondhatjuk, hogy közmegegyezéssel támogathatjuk új gyülekezetek szervezését, a szórványok gondozását, gyülekezeti programokat, és segíthetjük alacsony jövedelmű lelkészeinket. Az új építési alap révén templomok, parókiák épültek és újultak meg. A sáfárság jó rendje az, hogy javainkat oda juttassuk, ahol felelősséggel döntenek felőlük. Örülök, hogy kerületünk gyülekezetei hálás szívből messze a legjobb adakozók.

Magyarországot a gazdasági válságon túl erkölcsi krízis, közöny és csüggedés hatja át. Ez olykor fájdalmasan egyházunkban is kiütközött, holott küldetésünk, hogy a közjó és erkölcs kérdéseiben biblikus, evangéliumi megnyilatkozásokat tegyünk, tanítsunk, neveljünk. „Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz!” (Zsid 13:8) Sok tanácskozásra, s ennél is több imádságra van szükségünk, hogy egyházunkat még jobban hassák át a krisztusi értékek, ezek gyógyíthatják népünket is. Isten jó életrendjét önmagunkkal kell kezdeni.

Elkötelezett vagyok a testületi egyházkormányzás mellett. Hálás vagyok, hogy tanácskozásainkon tartottuk ezt a szép református elvet. A püspöki gyülekezetlátogató munka nem korlátozódhat ünnepi alkalmakra. A lelkészkörökkel, presbitériumokkal, megyei testületekkel, szövetségekkel való találkozások nagy áldása, hogy együtt imádkozva egymás hite által épülhetünk. Korunk nagy kérdése az identitás. A hagyomány és a megújítás csak a Krisztus-követők közösségében őrizheti meg erejét.

Zsinatunk húsz éve folytonos törvényhozó munkát végez. A következő időben pontosítani kell számos törvényünket. 2009-ben elfogadtuk a Magyar Református Egyház alkotmányát, mely keretekbe fogja az egész magyar reformátusságot. A Generális Konvent munkája jó eszköz a testvéri kapcsolatokban, a szolidaritás megélésében, a közös képviseletben. Ezek mélyítik igazán egységünket.

Köszönöm mindazoknak, akik jelölésükkel kifejezték, hogy alkalmasnak tartanak az egyházkormányzásra. Tudom, aki elfogadja ezt, az szolgálata első percétől számot adni tartozik Annak, Akitől belső elhívását kapta. „A mi alkalmatos voltunk Istentől van” (2Kor 3,6). Közös szolgálatra kérek mindenkit, s szánom oda magamat is. Adjon a Szentháromság Isten minden jelöltnek bölcsességet és erőt, hogy együtt fáradozhassunk népünk javára és Isten dicsőségére. „Kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez.” (Ef 4,8)

1956-ban születtem, Sárbogárdon, hétgyermekes lelkészcsaládban. Nős vagyok, feleségem innovációs szaktanácsadó. Három gyermekünk van, egy unokánk. 1997-től a Budahegyvidéki Egyházközség lelkésze vagyok, előtte Sáregresen, Józsefvárosban és Külső-Üllői úton szolgáltam. 1983-ban Chicagóban szereztem magiszteri fokozatot, 1994-ben doktori vizsgát tettem, 1998-tól a pápai teológián tanítok, 2002-ben habilitáltam. 2003-tól a Dunamelléki Egyházkerület püspökeként szolgálok.

Bogárdi Szabó István válaszai a Reformátusok Lapja és a reformatus.hu által megadott négy témakörben

1.Egyházunkat zsugorodó közösségnek nevezni csak részben helytálló. A fogyatkozás okait az egyénies életmód elterjedésében, a közösségi élettől való elidegenedésben, hagyományszakadásban, az általános közönyösségben, s hadd tegyem hozzá alázattal, az evangéliummal szembeni hűtlenségünkben látom. Más okai is vannak a folyamatoknak: az évszázada tartó szekularizáció, az egyház társadalom peremére szorítása és a folytonos elvándorlás. Az okokban részben megláthatjuk teendőinket is. Igen, roppant lemaradásunk van új közösségek és gyülekezetek szervezésében ott, ahova reformátusok telepedtek be, főleg nagyvárosokban. Ahol hozzákezdtek ehhez a munkához, ott az általános fogyás mellett gyarapodást is látunk. Ez magában foglalja a meggyengült gyülekezetek megelevenítését és a virágzók növelését is. A szórványok gondozása is új szemléletet kíván, mert éppen olyan fontos, mint templomok építése, intézmények és iskolák alapítása. A lelkipásztorképzésnek, a presbiteri és nőszövetségi munkának, gyülekezeti munkatársak szolgálatba állításának mind az evangélium hirdetésére és a krisztusi életrend gyakorlására kell tekintenie. Ezt erősítheti társadalmi misszióink és a gyülekezeti élet közelítése. Segíthetik a területi találkozók, konferenciák, identitásrendezvények, kommunikációnk és az egyházgazdálkodás is. Reményre ad okot iskoláink munkája, a református értelmiség új nemzedékének felnevelése. Ha egyházunk missziója nem a fogyatkozás miatti aggodalomból fakad, hanem az Istennek való elkötelezés vezérli, jól válaszolunk a kérdésre. Ma szabadok vagyunk minderre. Elodázhatatlan feladatunk a jó tapasztalatok egybegyűjtése és megosztása, világos tanítás megfogalmazása, a misszió céltudatos szervezése, sokak bevonása és a megfáradtak megerősítése.

2. Az egyházszervezet kérdése többnyire tisztújítások idején vetődik fel, és kritikát is jelez. Valamikor magam is kardoskodtam a püspöki tiszt ellen. Bölcsebb lettem. A református világközösség sokféle formában él, bőven tanulhattunk ezekből. Mai egyházszervezetünk máris több változtatást mutat a korábbihoz képest, viszont az egyházkerületek érvényes és megtartó identitásokat hordoznak. Pápa és Patak szellemi műhelyeit nem lehetett volna kerületi integráló erő nélkül újraszervezni. Ráadásul a vitát immár az egységes református egyház közösségében, Erdéllyel, Felvidékkel, Kárpátaljával kell újranyitni. Másrészt nem élünk eléggé egyházalkotmányunk alapelveivel. A református egyházkormányzás közösségi döntéshozatalon alapul. Bár a konszenzuskeresés nem könnyű feladat, mégis több gyümölcsöt ígér, mint az egyéni akaratok kompromisszumba terelése. Szolgálni kell, nem alkudozni. Akkor remélhetünk jó változást, ha nem magát az egyházszervezetet tekintjük célnak, hanem az evangélium hirdetését, mert Krisztus népének egyetlen mértéke az evangélium. Mindazonáltal az egyházigazgatás bürokratikus terheit csökkenteni kell. Ezt egyházunk minden szintjére érvényesnek tartom.

3. Egység nélkül nincs jövő. Rendkívül hálás vagyok Istennek, hogy 2009-ben kimondhattuk a magyar református egyház alkotmányát. Ezt sok vita, meddő kísérlet, csüggedés és aggodalom előzte meg. Azóta azt tapasztaljuk, hogy a magyar reformátusság számára erősítő impulzusokat tud adni a Generális Konvent munkája, a közös képviselet és tehervállalás, ügyeink testvéri megtárgyalása, a jogharmonizáció. Véleményem szerint a 21. század az identitások nagy drámáit hozza. Minket Isten magyarként hívott el gyermekeivé, s hiszem, ha alázattal kérjük, megkaphatjuk, hogy magyarságunk ne teher, hanem ajándék legyen a számunkra. Erdély nagy teológusával, Tavaszy Sándorral szólva: derült jövőbe nézéssel vagyok. Az egység mélyítésében pedig azoknak lesz meghatározó szerepük, akik hálára indító isteni ajándékként tekintenek rá.

4. Fájlalom, hogy míg érdemes és fontos megszólalásaink alig hallatszanak ki falaink közül, addig silány megnyilvánulások messze zengenek körünkből. Az elmúlt évtizedeket tanulási folyamatnak látom. Bár a kultúrában meghatározó a keresztyénség jelenléte, visszatérésünk a köztársadalomba nehéz terepen zajlik. Egyszerre kell szorongató közelmúltunkból a megengesztelődéshez emelkedni és ugyanakkor reményt adni egy önistenítő, cinikus, ám csüggedt társadalomnak. Hiszem, hogy a keresztyénekre vár a szolidaritás és az önkéntesség életeszménnyé formálása. A durva érdekérvényesítés világában tanulnunk kell értékeink megfelelő képviseletét is. A társadalom nagy része sematikusan szemléli a keresztyénséget, mi pedig hajlamosak vagyunk összekeverni a bensőségességet a belterjességgel. A politika többnyire készterméket kínál, s természeténél fogva vagy helyeslést vagy hangzatos ellenzést vár. Nagy józanságra, tiszta tanításra van szükség – ma ez a legfontosabb prófétai feladatunk. Óriási lehetőség a jövő nemzedékek formálása, a keresztyén családok megerősítése, a közjó szabad munkálása – és szent kötelesség a buzgó imádság.

Bemutatkozás

Továbbra is erőltetett menet 28%-kal csökkent 10 év alatt a magukat reformátusoknak vallók száma a KSH 2011-es felmérése szerint. Felelősséget vállalva szembe kell néznünk e ténnyel: ez így nem mehet tovább! A református egyház szervezeti alapját az 1100 egyházközség adja, mely 27 egyházmegyébe, azok 4 különböző méretű kerületbe szerveződnek, az egészet a zsinat fogja össze. Egyházunk valós méretéhez képest túl bürokratikus ez a rendszer. A bürokrácia és a méretbeli aránytalanságok akadályai a testvéri összefogásnak. Ez így nem mehet tovább! A választás a megerősödésnek és a megújulásnak a lehetősége. Mint hitvalló, református alapnak a Bibliát – annak minden betűjével -, a Heidelbergi Kátét és a II. Helvét Hitvallást tekintem. Főgondnok-jelöltként a hangsúlyt a hitélet elsődlegességére, a gyülekezetépítésére és az ehhez illeszkedő szervezeti megújulásra helyezem.

Egyházunk a népegyházi keretekre épült. Ezek a keretek megszűnőben vannak, helyén egy más minőségű, más összetételű egyháztagság van létrejövőben. A hagyományozott vallásosságból, a népegyházi jellegből egyre inkább a hitvalló egyház felé haladunk. Ahol a beleszületett vallásosság mellett teret nyer a tudatos és hitvalló Krisztus-követés, az egyháztagság tudatos felvállalása és megélése. Ez örömteli folyamat, de a hitvalló egyházat, a jövő egyházát szervezetileg másképp kell felépíteni! Az alap az egyházközség, amire a jövőben is építkeznünk kell, erre épül 3 vezetői szint. A hitvalló egyháznak jóval egyszerűbb szervezeti hierarchia is elegendő. A mai információs eszközökkel gyorsan és hatékonyan elérhetjük gyülekezeteinket és tagjainkat. Az egyházmegyék szerepének fel kell értékelődnie, mert ezek természetes szervezeti egységek, jól átfogható közösségek. A kerületek és a zsinat szerepét viszont át kell alakítani.

Egyházunkban a szervezeti hierarchia és a méretbeli súlyok átalakításával is le kell követni azokat a társadalmi, demográfiai folyamatokat, amelyek az elmúlt évtizedekben lezajlottak. Ha a lakosság többsége a városokban él, akkor a gyülekezetek többségének is ott a helye. Meg kell alapítanunk az új gyülekezeteket, a közegyháznak pedig az új gyülekezetek létrehozását, valamint a meglevők erősítését kell előtérbe helyeznie. Ha nem mi lépünk, akkor mások lépnek. Egyházunk érdekében meg kell újulni a testületeinkben. Egyházunk megerősítéséhez a fiatalabb, a világi pozíciójában már bizonyított,tettvággyal teli korosztály bevonására van szükség.

Válaszúthoz érkeztünk! Amit választunk, azon közösen kell végigmennünk a visszafordulás lehetősége nélkül. Válaszúthoz érkezés esetén a döntés nagyon nehéz és hosszútávra ható! Presbiterként, gondnokként, lelkészként nem lehet mások elvárásából,vélt vagy valós egyéni érdekből állást foglalni! Nemcsak a dunamelléki, hanem a határon belüli és túli szervezeti egységeinknek is összefogásra, a múltbeli sebeken való túllépésre van szükség - az előttünk levőknek nekifeszülve (Filippi 3:14). A most felvázolt, a www.reformatus.hu Erőltetett menetre van szükség interjúmban kifejtett programhoz egyöntetű támogatásra van szükség. Ezt az elmúlt hónapok jelölései alapján nem kaptam meg. A következő hetekben az egyháztagok, presbiterek, gondnokok és lelkipásztorok beszélgethetnek erről egymással, imádkozhatnak érte, végül dönthetnek róla. Egyöntetű támogatás nélkül nem lehet ezen a válaszúton végigmenni! Ezért nyugodt szívvel hívom fel a figyelmet jelölt társamra, aki kész a főgondnoki munkát elkötelezetten tovább végezni.

Kovács Levente 48 éves egyetemi tanszékvezető, a Bankszövetség főtitkára. Lelkészcsaládból származik, a Debreceni Kollégiumban főapparitorként érettségizett, és teológiát tanult. Majd matematika-fizika szakon végzett; tanított a Sárospataki és a Pápai Kollégiumban. Később banki pályára került, melynek során közgazdasági mester, doktori és habilitációs oklevelet szerzett. A Külső-józsefvárosi Református Egyházközség presbitere, a Károli Gáspár Református Egyetem Gazdasági Tanácsának az elnöke. Feleségével 5 gyermeket nevel.

Kovács Levente válaszai a Reformátusok Lapja és a reformatus.hu által megadott négy témakörben

1. Huszonnyolc százalékkal csökkent tíz év alatt a magukat reformátusnak vallók száma a KSH 2011-es felmérése szerint. E szomorú jelentést mint normális tendenciát tudomásul vettük, vezetőink részéről még a felelősségvállalás felvetése is elmaradt. Ez így nem mehet tovább! Ezt a tendenciát nem megállítani, hanem megfordítani kell. Az elmúlt évtizedek migrációjának eredményeként mára a lakosság többsége városokban él, s mi nem mentünk utánuk, nem építettünk az új helyeken elég új templomot, ahová hívhattuk volna a beköltözötteket, illetve amelyek missziói központok lehettek volna. Most válaszúthoz érkeztünk: elfogadjuk a kialakult helyzetet, s a következő hat év az előzőek folytatása lesz, vagy új útra lépünk. Az új út a Bibliához, a Heidelbergi Kátéhoz és a II. Helvét Hitvalláshoz való visszatéréssel kezdődik. A Bibliát szó szerint lehet és kell is érteni, ugyanis a teljes Írás Istentől ihletett (2Tim 3,16). A saját hitvallásaink pedig a reformátusságunk alapjai. Minden bizonnyal támaszkodnunk kell a Magyar Református Presbiteri Szövetségre és azokra a biblikus szerveződésekre, amelyek prófétai elszántsággal viszik előre Isten ügyét. Nekünk, világi egyháztagoknak és presbitereknek pedig meg kell becsülnünk lelkészeinket. Vidéken jellemzően annyira alacsonyak a lelkészi jövedelmek, hogy abból egyedül is alig tud megélni egy lelkipásztor, miközben a legtöbbjük többgyermekes családot tart el. A lelkészi fizetéseket, akár központi teherátvállalással, felül kell vizsgálnunk. Ehhez a civil szférában dolgozó, hasonló iskolázottságú és státuszú emberek jövedelméből kell kiindulni. Így is tudjuk segíteni lelkészeinket, hogy Isten élő Igéjét folyamatosan közénk hozzák. A növekedésről a tapasztalatok alapján lehet hitelesen szólni. Ilyen például a Debrecen-Széchenyi Kerti Református Egyházközség csodálatos megerősödésének a ténye. Azaz az alapok rendberakása: a biblikusság, a lelkészképzés fejlesztése, a gyülekezetépítések preferálása után megfelelő helyeken, az egyházi szempontból elfelejtett városrészekben is lesznek élő, növekvő és erős gyülekezetek.

2. Erről bővebben tavasszal szóltam a www.reformatus.hu-n Erőltetett menetre van szükség című interjúmban, amelyre rengeteg elismerést kaptam. A református egyház szervezeti alapját az 1100 egyházközség adja, melyek 27 egyházmegyébe, azok 4 különböző méretű kerületbe szerveződnek, az egészet a zsinat fogja össze. Egyházunk valós méretéhez képest feleslegesen bürokratikus ez a rendszer. A népegyházi keretek megszűnőben vannak, helyén egy más minőségű, más összetételű egyháztagság van létrejövőben. A hagyományozott vallásosságból, a népegyházi jellegből egyre inkább a hitvalló egyház felé haladunk. Ahol a beleszületett vallásosság mellett teret nyer a tudatos és hitvalló Krisztus-követés, az egyháztagság tudatos vállalása és megélése. Ez örömteli folyamat. A hitvalló egyháznak jóval egyszerűbb szervezeti hierarchia is elegendő. Az alap az egyházközség, amire a jövőben is építkeznünk kell, ma erre épül három vezetői szint. Az egyházmegyék szerepének fel kell értékelődnie, mert ezek természetes szervezeti egységek, jól átfogható közösségek. A kerületek és a zsinat szerepét viszont át kell alakítani.

3. Talán erről a legnehezebb a Dunamelléken szólni. A jövő érdekében nem elég egy-egy egyházkerületnek önmagán belül összefognia, hanem a teljes magyar reformátusság összefogására van szükség. Éppen ezért – még ha félve hozunk is döntést – csak olyan aktív vezetőket szabad választanunk, akik tetteikben a másik három egyházkerülettel és a határon túli magyar reformátussággal is képesek egységet alkotni. Válaszúthoz érkeztünk ebből a szempontból is! Felelős református presbiterként, gondnokként, lelkészként nem lehet mások elvárásából, vélt vagy valós egyéni érdekből állást foglalni! Amit választunk, azon kell együtt, közösen végigmennünk a kitekintgetés és a visszafordulás lehetősége nélkül. Az egység érdekében mindenkinek – és itt a példamutatás éppen a jelöltekre vár – túl kell lépni a múltbeli sebeken, sértettségeken. A munkára pedig Pál apostoli módon készülődjünk: az előttünk levőknek nekifeszülve (Fil 3,14).

4. A társadalomnak azt nyújtsuk, amire társadalmi igény van. A fő kérdés nem az, hogy hány intézményünk van, hanem az, hogy jól működtetjük-e őket. Van-e látható jele annak, hogy tanáraink, intézményi munkatársaink beépültek a helyi gyülekezetekbe, növekedett a konfirmandusok és vele a fiatal egyháztagok száma? Tudtunk-e annyi többletet adni az intézményeinknek, hogy azok a minőségi továbblépést képviseljék? Minden intézményünktől elvárás, hogy ne az átlagba süppedő, hanem színvonalas és vonzó hely legyen, lásd jó példaként a Károli-egyetem Pszichológiai Intézetét. A most összefoglalt és előadásokban elhangzott gondolataimmal, habár az alkalmakon a református testvérek hangosan üdvözölték, nem tudtam mindenkihez eljutni. Akik maguk hallották/olvasták, most más egyháztagokkal, presbiterekkel, gondnokokkal és lelkipásztorokkal beszélgethetnek róla, imádkozhatnak érte, végül dönthetnek róla. Egyöntetű támogatás esetén lehet ezen a válaszúton végigmenni!

Bemutatkozás

1951-ben születtem Szikszón (Abaúj megye). Felsődobszán és Miskolcon végeztem az általános és középiskolát. Debrecenben és Budapesten a bölcsészkaron történelem-német szakos tanárként végeztem (1975-ben). 1981 óta az ELTE Bölcsészkarán dolgozom. Eszmetörténet, sajtó-és neveléstörténet, valamint protestáns egyháztörténet a kutatási területem (1890-1940). A Valóság című folyóirat főszerkesztője vagyok (1994 óta), s a Hitel folyóirat rovatvezetője (1990 óta). A budahegyvidéki gyülekezet presbitere vagyok. Egyedül (elváltként) élek Budapesten.

Programom
Az egyház „alaptevékenysége” az evangélium hirdetése és a szentségek kiszolgáltatása, valamint a lelkigondozói munka. De sem a kikényszerített, sem az önkéntes egyházi gettó nem fogadható el, mert a valóban Krisztust követő egyháznak társadalmi küldetése is van! S én e területen szeretném a református egyház munkáját erősíteni.

Először is leltárt kell készítenünk. Számba kell venni egyesületeinket, a hozzánk közel álló szellemi műhelyeket és fórumokat. Ki kell alakítani az értékelvű politikával és politikusokkal való együttműködés formáit. Meg kell erősíteni a médiumokban való jelenlétünket.

Iskoláink hitbeli és világnézeti jellegét műveltségileg is meg kell alapozni. Ezekre fórumokat és alkalmakat kell teremteni helyileg, regionálisan és országosan is. Össze kell hangolni ezt a tevékenységet. Katalógust kell készíteni az alkalmas református politikai, közéleti és szakmai emberekről – lehívható előadói adatbázisként is működtetve ezt.

A beszűkítő profilú hitoktatást ki kell bővíteni etikával, filozófiával, történelemmel, stb. Az ifjúsági munkát színessé és sokakat befogadni tudóvá kell alakítani. Az értelmiségi missziós munkát – legalább német mintára (Evangelische Akademie) – a református egyetem és teológiák bekapcsolásával intenzívvé kell tenni.

Gyülekezeteinket és környezetüket folyamatosan fel kell mérni. A 2001-es népszámlálás alapján és az óriásgyülekezetek osztásával új gyülekezetek szervezését kell elkezdeni. Iskolarendszerünk régi mintákon alapuló közösségi „beágyazását” fokozni kell. Jól tudom, hogy mindennek tartós alapja a spiritualitás. Nem valamiféle kultúrprotestáns program ez, de ugyanakkor ez a program nem is szégyelli és tagadja, hogy célja a hívő magyar református keresztyénségnek művelt és etikus közösséggé építése, amely az egyetemes magyarságnak is szolgál – határoktól függetlenül.

Tőkéczki László válaszai a Reformátusok Lapja és a reformatus.hu által megadott négy témakörben

1. Az emberi gondolkodás mindig a saját véges logikája szerint lát. Ezen az alapon senki sem hitte, hogy a kommunizmusnak vége lehet. Aztán vége lett, mert Isten a történelem ura. Ma ugyan fogyatkozik az egyház népe, nem látszik nagy távlata a keresztyénségnek – statisztikailag. A „modern világ” azonban beleszédült a technikai-civilizációs hatékonyság növekedésébe, amelyben nem vette észre az élet teremtési rendjének pusztulását. Ha az emberiségnek van jövője, akkor az a visszatalálás Isten teremtési rendjéhez. A világnak a haszonra építő racionális-materialista rendszere az emberiség többségét nyomorba és pusztulásba dönti, és a gazdasági primátus antihumánus és a Krisztust követő felebaráti szeretetet félretoló folytonos konfliktusosság jövőjét hordozza. Persze a materializmus sohasem a reménységet hangsúlyozza.

2. Én személy szerint sohasem hiszek a szervezeti átalakulásokban. A minőségi személyiségek bármilyen szervezeti keretben tudnak hatni. Persze, változásokra mindig szükség lehet. Én azonban a személyközi kapcsolatokban bízom – főleg a „tömeg” szintjén, s Isten általunk nem látható döntéseiben.

3. A nagyobbaknak mindig nagyobb a befolyásuk, de a felelősségük is. A Magyarországi Református Egyház ma nincs könnyű helyzetben. A kádárizmus korrumpáló „puha” rendszere alaposabban tönkretette a magyarországi egyházakat, mint a nacionálbolsevista szomszédaink az egyházaikat. Nálunk tényleg a lelkeket rontották (=ölték) meg. Csak lassú, kis lépésekkel lehet „visszaépülnünk”. Hitünk és közösségi öntudatunk megerősítése nélkül azonban csak vázakat építhetünk. A hit és kultúra együttese nélkül, amely egyházunkban a kezdettől nemzetépítő jelentőségű is volt, nehéz lesz Urunk akaratát követni.

4. A „modern” protestantizmus sokféle jelszava nagyon gyakran félrevezető. Az egyébként helyes krisztusi szociális parancsok jegyében sokszor a kommunizmus hazug „igéinek” segédcsapatává züllött nem kevés keresztyén! Az egyháznak ugyan kötelessége a közösségi szerepvállalás is – Isten teremtési rendjében –, de napi vagy pártpolitikai szerepeket csak rendkívüli helyzetekben vállalhat. Nem szerencsés dolog mindenre „ugrani” egy erősen szekularizált s így könnyen a keresztyénség ellen fordítható világban. A csendes, szelíd hang követése még az ellenségekre is nagyobb hatással lehet. Egyházunk társadalmi képviseletére – évszázadok óta – ott vannak nem lelkészi hívőtársaink. Őket kell öntudatosítani.

Bemutatkozás

1964-ben születtem Budapesten. Édesapám, Illés Lajos Kossuth-díjas zeneszerző, édesanyám, Makkai Lilla ny. református lelkész. Négy felnőtt gyermekem van, aki egyetemre járnak vagy már dolgoznak. A Debreceni Református Gimnáziumban érettségiztem 1983-ban. Itt ismertem meg Isten szeretetét és kaptam elhívást a lelkészi szolgálatra Péter apostol leveléből: “Legeltessétek az Isten közöttek lévő nyáját...“ (1Péter 5,2) 1988-ban végeztem a Budapesti Theologiai Akadémián, majd egy évet szolgáltam Lábatlanon. 1989-1990 között Skóciában tanultam, ahol Master of Theology (MTh) képesítést szereztem.

1991-1993 között a Budapest-Szabadság téri gyülekezetben voltam beosztott lelkész,majd 1993-ban Bugyi község gyülekezete hívott meg lelkipásztorának. Az itteni időszak örömteli lehetősége volt a református iskola újraindítása. 1997-től a budafoki gyülekezet lelkésze voltam, ahol többek között a Halacska óvoda beindítását és megszervezését bízta rám Isten. 2001-ben választott meg a budai gyülekezet lelkészének, ahol azóta is nagy örömmel szolgálok. A misszió, a diakónia területén sok munkatárssal tudunk együtt dolgozni. Isten akaratát keresve tudatosan kezdtük kiépíteni a szolgálati ágakat, az evangálizáció lehetőségeit, a diakóniai hálót, a gyülekezeti tagok tanításának alkalmait. Mára már több mint 30 közösségi csoport találkozik rendszeresen a gyülekezetben, és növekszik a gyülekezethez csatlakozók és az önkéntes szolgálók száma.

2009 óta a Budapest-Déli Református Egyházmegye esperese vagyok, valamint a zsinati Missziói Bizottság tagjaként is tevékenykedem.

A lelkészi szolgálat mellett folyamatosan képeztem magamat: a KRE doktori iskolájába jártam, ahol abszolutóriumot szereztem. Választott kutatási területem a kiscsoportok működése a gyülekezetben. 2009-ben a KRE hallgatójaként szupervízori diplomát szereztem, jelenleg pedig a SOTE Mentálhigiéné Intézetben tanulok lelkigondozást.

Lelkészként mindig fontos volt számomra Isten szeretete és annak továbbadása az igehirdetésben és a személyes, valamint a kiscsoportos beszélgetésekben. Gyülekezeti szolgálatomban igyekeztem Isten dicsőségének felmutatását és a gyülekezetépítés szempontjait szem előtt tartani. Úgy gondolom, hogy egyházunkban most mindkettő nagy kihívás és fontos feladat.

Megtisztelőnek tartom és köszönöm a főjegyzői tisztségre való jelölésekben megmutatkozott bizalmat! Megválasztásom esetén eddigi esperesi tapasztalataimmal és lelkesedésemmel szeretnék másokkal közösen egy olyan egyházat építeni, ahol őszintén lehet beszélni a nehézségekről, ahol nem kell félni a hatalomtól, ahol a vezetésben is helye van a lelkiségnek, és ahol a lelkészek munkáját sok területen segítik és áldozathozatalaikat elismerik, megbecsülik.

Bemutatkozás

Néhány szó...

…magamról. Lelkészcsaládból származom. Pesten élek születésem óta, 58 éve, rövid budai kitérővel. Egy feleség, első és egyben utolsó, 32 éve már. Öt gyerek. Három már kirepült, kettő még otthon, egyetemistaként és gimnazistaként. Négy unoka. Plusz kettő érkezőben: egy még az idén, egy jövőre. A folytatásban bizakodunk…

…lelkészi múltról és jelenről. A teológia után 8 beosztotti év. Utána 6 év parókusság Pesterzsébet-Szabótelepen. Azóta és jelenleg is Rákospalota-Óvárosban szolgálok lelkipásztorként.

…az egyházkormányzói múltamról. 2000-ben választott meg esperesnek a Budapest-Északi Egyházmegye. Azóta vagyok középszintű egyházkormányzó. Remélem, a középszert megütöm, bár ezt minden bizonnyal egyesek vitatják. Az elmúlt közel 15 év alatt sikerült több területen is újat kezdeni egyházmegyénkben, s ebben némi szerepem nekem is volt. Így
– építési segélyrendszert alakítottunk ki, amely a kisebb és nagyobb egyházközségek felújítási feladatait hivatott segíteni (ezt a rendszert az egyházkerület is átvette),
– bevezettük a szombatféléves rendszerünket, amely a lelkipásztorok lelki-szellemi felfrissülését, önképzését hivatott szolgálni, segíteni (ennek országos híre is lett),
– az egyházmegyei költségvetést, forrásokat egy olyan rendszer szerint használjuk fel, amelyben az egyházközségek nem „felülről” való segélyt, hanem „járandóságot” kapnak, és amely egyidejűleg van tekintettel a gyülekezetek nagyságára és a kisebbek elé a pozitív megkülönböztetésre,
– testvér-egyházmegyei kapcsolatot építettünk ki a baranyai egyházmegyével, amely nem merül ki a megyei szintű, lelkészi kapcsolatokban, hanem a gyülekezetek szintjén is eleven,
– a testvériség lelkületét abban is igyekeztünk az elmúlt években megélni, hogy évről évre támogattuk más egyházmegyék kisebb gyülekezeteiben szolgáló lelkészeit, nemcsak egyházkerületen belül, hanem határon kívülieket is.

Két ciklus óta zsinati tag is vagyok. A legtöbbet szólók egyike – természetesen a püspökök után. Olykor nem is szóltam hiába. A legjobban annak örültem, hogy sikerült kiharcolni (szó szerint) az eddigi egyetlen lelkészi munkát elismerő zsinati díjat, a Dobos Károly díjat. S hogy most, a választáson ne csak a presbiterek szavazzanak titkosan, hanem a presbitérium szavazata is titkos (szabad) legyen, azt is elsőnek szorgalmaztam.

… az egyházkerületi főjegyzői jelöltségemről. Megtisztelő, hogy a jelöltek egyikévé lehettem, s ezt a megelőlegezett bizalmat köszönöm. De meg kell vallanom, nem készültem rá. Annak ellenére sem, hogy már korábban is többen érdeklődve-biztatva rákérdeztek az indulásomra. Inkább nyugodalmasabb éveket készítettem elő magamnak a 15 év esperesség után. Egy „felettes” szolgatárs kérésére mondtam igent. Ő azt reméli, hogy segíthetem a szolgálatát. Magamat kell legyőznöm ehhez, mert tudom: nehéz „kisfőnökből” újra „beosztottá” válni. Főleg nekem, de megpróbálom. Természetesen csak akkor, ha az egyházkerület presbitériumai is így látják jónak.

Főjegyzői programom nincs. Az azonban az előzőkből is látszik, hogy az egyház életét nem hatéves ciklusokban látom. Paradigmaváltás előtt áll a világ, benne hazánk is. Sok változásra kell felkészülnünk, amelyek komoly kihívások elé állítják majd egyházunkat is. Lesz kísértés, hogy a világ „megoldásait” adaptáljuk egyházunkra (jelei már vannak), ahelyett, hogy bibliai feleleteket keresnénk. Meglátásom szerint a megmaradásunk és igazi növekedésünk záloga az, hogy az egyházkerület, az egyházmegyék minden gyülekezete a maga küldetésének és felelősségének is érezze, a testvériség lelkületével, hogy közösségként megmaradjanak a legkisebb gyülekezeteink is. Ehhez kell az igazi szemléletváltozás bennünk. Sok beszélgetés szükséges hozzá. Meglátásaimmal, tapasztalataimmal ebben szívesen részt vennék, hogy az egyházkerületben olyan további folyamatok induljanak el, amelyek ezt a közös, testvéri gyülekezeti munkát távlatosan segítik.

Bemutatkozás

1961-ben születtem Budapesten, Pesterzsébeten. A Budapest-Pesterzsébet Központi Gyülekezetbe járó szüleim és apai ágon nagyszüleim itt kereszteltek meg, majd itt is konfirmáltam, ahol most főgondnok vagyok 10 éve. Az elmúlt 6 évben a Budapest-Déli Egyházmegyénk gondnoka is voltam és 18 éve vagyok tagja a Dunamelléki Református Egyházkerület Közgyűlésének.

Vízgazdálkodási mérnök és olasz műszaki tolmács vagyok, a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban dolgozom. Feleségem Szabó Ildikó hittanoktató pedagógus. Négy felnőtt gyermekünkből, kettő már házas, kettő még velünk közös háztartásban él. Ők is mindannyian házastársaikkal együtt a gyülekezetünk, énekkarunk, ifjúsági és fiatal felnőtt közösségeink, valamint ifjúsági zenekarunk tagjai.

Egyházunk minden szintű iskoláinak, az óvodáktól a teológiákig, egyetemig, elsősorban lelkiekben történő megerősítését tartom a legfontosabb teendőnek a közeljövőben, valamint a választójogi törvényeink reformját, mert a meglévő rendszer nehézkessé teszi egyházunk reagálását életünk roppant felgyorsult XXI-ik századi változásaira.

Bemutatkozás

A DMREK közösségétől kapott jelöltség küldetésre szól, amely kezdődik az imádkozással, az Isten akaratára és a közösségre való figyeléssel, majd ez folytatódik a sok irányú szolgálattal, amely nem kormányzási technika, hanem krisztusi rend. A szolgatársi jelöltséget elhívott és elküldött tanítványként köszönettel elfogadom. A tanítványok feladata, a mi feladatunk, hogy a hitre jutottak – Istent dicsőítő – elhívott közössége (az Egyház) a világban is látható és vonzó legyen, az örömhír mindenkihez eljusson (misszió!). Ez annak az egyháznak a küldetése, amelynek Jézus a fundámentuma. Ez annak az Egyháznak a feladata, amely addig él, amíg Krisztusról tesz bizonyságot. Az egyház reménysége a mindig felénk jövő Krisztus maga és az Ő országa. Ezért fohászkodunk így az Újszövetség utolsó szavaival: „Jövel Uram Jézus! (Jel 22,20b) és ezért tanított Jézus bennünket (az Ő egyházát) így imádkozni: „Jöjjön el a Te országod” (Mt 6,10). Az egyház küldetését legteljesebben gyülekezeteiben éli meg, ugyanakkor látnunk kell, hogy minden gyülekezet egyház, de nem a teljes egyház. A tanítványság meghatározója, a közegyházi munkám alapja, hogy tagja vagyok egy konkrét gyülekezetnek, részese életének és missziójának.

A fenti alapvetéshez kapcsolódóan szeretnék – csak vázlatszerűen – felsorolni néhány gondolatot, amelyeket az elmúlt évek tapasztalatai alapján tudok megfogalmazni.

1. Az Egyházban szükség van olyan disputákra,amelyek az egyház különböző szintjein lehetővé teszik a meglévő példák mellett az új lehetőséggel élés formáinak, módszerének közös megvitatását, biblikus megmérettetését, a mai reformáció megélését.

2. Vissza kell adni a gyülekezeteknek, a gyülekezet tagjainak hitvalló öntudatát, missziói küldetéstudatát. Készüljenek a gyülekezetekben a munkatársak széles bevonásával missziói munkatervek,a teljesülés időszakos ellenőrzésével, éves kiértékeléssel és személyes feladatvállalással. Készítsük fel a gyülekezeteket, hogy a környezet szekularizációja (elvilágiasodása), a hatalmas közömbösség, a krízishelyzetben fellépő tévtanítók, és a média keresztény vallásellenessége mellett és ezekkel szemben kell hitvallást tennünk. A költségvetés kialakításánál a missziói munkaterv legyen meghatározó tényező.

3. A gyülekezetek és a szolgatársak közötti szolidaritást a közösségtudatot erősíteni kell. A kongregacionalista szemléletet (túlzott önállóság, függetlenesedés) meg kell szüntetni.

4. Az elfogyó gyülekezetekben -amíg lehet – meg kell tartani a helyben lakó lelkészt, akár úgy, hogy a kisgyülekezetek egymás segítésére, a teljes szolgálati terület és feladat ellátására egymással közösségre lépnek. Ahol megjelennek az emberek, ahol új lakóközösségek alakulnak ki, – és eddig nem voltunk jelen – ott kezdjünk új gyülekezetet építeni.

5. A MRE Zsinatának munkájában aktívan részt kell venni. A társadalmi missziók és a gyülekezetek kapcsolatát erősíteni kell. A túlzott intézményesülés veszélyeiről szólnunk kell. A törvényalkotásban érvényesülni kell a zsinat-presbiteri elvnek. Világosan meg kell fogalmazni a gyülekezeti gondnok, presbiter kötelességét és felelősségét. A presbitereknek ismerniük kell az egyház (a gyülekezet) látható működéséhez szükséges anyagi-műszaki-gazdasági feltételeket valamint a vonatkozó egyházi és világi törvényeket.

6. Az egyetemes egyház feladata a társadalmi, szociális kérdésekben, közügyekben való állásfoglalás: pl. gazdaság és etika, munkanélküliség, közmunka, média és az igazmondás, emberi tisztesség, haza és nemzet, házasság–család, oktatás. („nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól” Jn 17,15) A világ kérdéseire keresztyén választ kell adni.

Személyi adataim: Családban élő, nős, 63 éves mérnök vagyok. Három felnőtt gyermekünk és három unokánk van. Életem meghatározója, hogy lelkészcsaládból származom.

Egyházi szolgálataim: presbiter vagyok 33 éve, egyházmegyei tanácsos 1994-től, egyházmegyei gondnok 2002-től, egyházkerületi világi főjegyző 2008¬-tól, tagja vagyok az egyházkerület és a zsinat missziói bizottságának. Lépésről, lépésre, folyamatosan tanítva és folyamatosan tanulva kaptam az újabb feladatokat.

„Legyen mirajtunk Istenünknek, az Úrnak jóindulata” (Zsolt 90.17a)

Esperes: Hegedűs Béla
Főgondnok: Hörcsök Imre
Lelkészi főjegyző: Bán Béla György
Világi főjegyző: Dr. Svébisné Juhász Márta

Esperes: Illés Dávid, Zila Péter
Egyházmegyei gondnok: Brandenburg Sándor, Viczián Miklós
Egyházmegyei lelkészi főjegyző: Kiss László, Harkai Ferenc
Egyházmegyei világi főjegyző: Arday-Janka Zsolt, Ónodi Szabó Lajos

Esperes: Bacskai Bálint, Somogyi Péter, Szloboda József
Egyházmegyei gondnok: Gyügyei Attila és Tagyi Gábor
Egyházmegyei lelkészi főjegyző: Bacskai Bálint, Szilágyi-Sándor András, Zámbó András
Egyházmegyei világi főjegyzői: Gyügyei Attila, Tagyi Gábor, Veres Sándor

Esperes: Kovács János, Unger Károly
Egyházmegyei gondnok: Dr. Nagy Anna, Erdélyi József
Egyházmegyei lelkészi főjegyző: Wébel Zsolt, Győrfi Bálint
Egyházmegyei világi főjegyző: Ömböli Zoltán

Esperes: Takaró András
Egyházmegyei gondnok: Pogrányi Károly
Egyházmegyei lelkészi főjegyző: Barta Károly
Egyházmegyei világi főjegyző: Berkes József

Esperes: Nyilas Zoltán
Egyházmegyei gondnok: P.Tóth Zoltán
Egyházmegyei lelkészi főjegyző: Sebestyén Győző, Matyó Lajos
Egyházmegyei világi főjegyző: Ladányi Károly

Esperes: Rácz József
Egyházmegyei gondnok: Csuprik László
Egyházmegyei lelkészi főjegyző: Szalai Géza
Egyházmegyei világi főjegyző: Farkas Sándor

Esperes: Kohn Zsolt, Szabó Ferenc
Egyházmegyei gondnok: dr. Gulyás László, Medgyesi József
Egyházmegyei lelkészi főjegyző: Máté János, Zsirka László
Egyházmegyei világi főjegyző: Apostagi Zoltán, Kassai Hajnalka

Bemutatkozás

Isten Lelke elvezet minket minden igazságra, eszünkbe juttatja mindazt, amit Krisztus mondott nekünk (János 14,24). Kijelenti tehát, hogy semmi többet nem várhatunk a Szentlélektől, mint azt, hogy megvilágítsa elménket, hogy érthessük tanítása igazságát. A Lélek azt akarja, hogy az egyház elválaszthatatlan kapoccsal legyen Isten Igéjéhez odakötve, és Krisztus ezt tanúsítja, amikor megígéri a Szentlelket egyházának.”

(Kálvin, A keresztyén vallás rendszere, IV. 8. 13)

Mindenekelőtt, hálásan köszönöm a Dunántúli Református Egyházkerület, előző ciklusban irántam és irántunk tanúsított bizalmát. Minden közvetlen szolgatársam és munkatársam nevében is köszönöm.

*

Engedjék meg, hogy Isten megtartó, szolgálatban megőrző kegyelmében bízva, hadd vázoljam fel elsőként, az egyházkerületben végzendő egyházvezetői szolgálat IGEI-TEOLÓGIAI KERETEIT.

„Ki érintett engem?” Amikor mindnyájan tagadták, Péter így válaszolt: „Mester, a sokaság szorongat és tolong körülötted!” (Lukács 8,45)

A vérfolyásos asszony szimbóluma a vérző életeknek, közösségeknek. Hiszem, hogy Református Egyházunk nem vérzik, sőt azt végképp hiszem, hogy nem fog elvérezni, hisz erre ígéretünk van az Igéből, amit hitvallásunk is megfogalmaz az egyházról szóló tanításban.

De ha egyesek, statisztikai adatokra hivatkozva, mégis úgy gondolják, hogy egyházunk vérzik, azok is vegyék komolyan az Ige üzenetét, miszerint a vérfolyásos asszony nem beszélt a betegségéről, hanem hittel érintette az Urat; vagyis magunkról, kifelé csak „jót” mondhatunk, miközben a gyógyulás reménységével állunk és szolgálunk az Úr előtt. A statisztikai adat nem teológiai kategória. A problémákról beszélni kell, a gyógyulásért tenni kell; de amit tehetünk, az a hit érintésével kezdődik. Tehát a vérfolyásos asszony története arra tanít bennünket, hogy egyéni, gyülekezeti, egyházi betegségeink valódi gyógyulásának melyek a mozzanatai. A gyógyulás első mozzanata a hitnek ama érintése, amellyel a várfolyásos asszony megérinti az Urat.

A gyógyulás második mozzanata az, hogy előállunk, kilépünk az elrejtettségből és a mi Urunk Jézus Krisztust láthatóan követjük, a látható egyházban, a látható gyülekezetben.

A gyógyulás harmadik mozzanata pedig az a szemléletváltás, ami ebben a gyógyítási történetben a sokasággal kapcsolatos.

A vérfolyásos asszony történetében nagy szerepe van a Jézus Krisztust követő sokaságnak, akik szorongatják az Urat, haladva Jairus háza felé, miközben a vérfolyásos asszony megérinti Őt. A tömeg a hagyományos bibliamagyarázatokban mindig negatív értékeléssel szerepel. A sokaság tolong Jézus körül és nem követi Jézust; csupán kíváncsi, de nem hittel „érinti” az Urat. Valóban kérdéses lehet, hogy mikor, hol, miért vannak sokan. Mégis engedjék meg, hogy most más szempontból tekintsünk erre a tömegre.

Teológiai szintre emelem a problémát, ami egyben egy szemléletváltás lényegét és szükségességét is hangsúlyozza. Valóban adódtak olyan egyháztörténeti korszakok, amikor a népegyház és a hitvalló egyház megkülönböztetésére szükség volt, melynek során joggal kérdeztek rá a személyes hit fontosságára. Közben azonban az történt, ki kell mondanunk, hogy a hitvallók is egymásnak estek; ezt azóta is tapasztaljuk. Ne felejtsük el, hogy a reformáció nem akart új egyházat, hanem a meglévő egy, szent, egyetemes anyaszentegyházat akarta igei alapra visszahelyezni. Az egyház valóban mindig megújítandó, de az egy, szent, egyetemes anyaszentegyház az, ami mindig megújítandó. Szeressük jobban a népegyházat, ahol az Úr ismeri az Övéit.

Az igaz egyház ismertetőjegyei, Kálvin szerint: az Ige hirdetése, a sákramentumok kiszolgáltatása, az egyházfegyelem, és a szeretetszolgálat gyakorlása Krisztus rendelése szerint. Hamarosan megjelenik az „Institutio” új fordítása. Alig várom, hogy ebben az új fordításban újraolvassam Kálvin teológiáját, amely egy kristálytiszta Igei logikával felépített teológia: - Isten szuverenitásáról; - az ember küldetéséről, avégre, hogy az ember által Isten dicsősége felragyogjon a világban; - az Önmagát a két szövetség egységében, az Igében, azaz Krisztusban kijelentő Istenről; - és a Szentlélek munkájáról, a világban, az egyes ember életében, az egyházban.

A megújulás forrását nem módszerekben, technikákban, emberi igyekezetben, mások meggyőzésében, szervezeti változásokban kell látnunk; mert akkor a megújulás nem más, mint az, hogy minden generáció megvalósítja önmagát, a másikhoz képest másként, szerintük jobban, mint az előzőek. Sok gyülekezetünkben kiváló közösségi munka folyik, minden területen. Számomra Isten Igéjének „elhangzása” a lényeg; az Ige által, Isten Lelke majd teremt közösségeket, ha akar; éppen ez a teológiai tény különböztetne meg bennünket minden más civil társulástól, és óvna meg minket minden „emberi ügyeskedéstől”, „projekt-szemlélettől”, amit a nyugati egyházak már régóta, magas, tudományos szinten művelnek, a templomaik pedig üresek. A megújulás forrása egyedül az Úr. Ő az, aki Igéje és Lelke által, kellő időben elvégzi az egy, szent, egyetemes anyaszentegyház „frissítését”. Tőlünk „csupán” hűséget, és odaadó szolgálatot vár az Úr (1Korinthus 4,2).

*

A fenti igei, teológiai keretek után hadd szedjem ujjhegyre, Urunk szolgálatban megőrző kegyelmében bízva, AZ ELKÖVETKEZENDŐ CIKLUS LEGFONTOSABB FELADATAIT, itt, a Dunántúli Egyházkerületben.

Az egyházigazgatás kapcsán elmondhatjuk, hogy egységes Dunántúlon élünk, ahol a szeretet, egymásra való odafigyelés krisztusi légkörében szolgálunk, és ahol mindenkinek igyekszünk megtalálni az Istentől rendelt, legalkalmasabb helyét. Fontos feladat, hogy továbbra is „jó” legyen, még jobb legyen a Dunántúlon szolgálni. Bízunk abban, hogy a korábbi, összeszokott, egyházvezetői közösség tovább szolgálhat. A munkatársi közösségek kiépítése kerületi szinten is továbbgondolandó. Az egyházkerületi vezetőség, az esperes gondnoki értekezlet, a testületi ülések mellett, az előadók rendszeres összehívása, fontosabb területeken szakbizottságok felállítása terveink között szerepel. Az egyházmegyék szerepét az elmúlt ciklusban, több területen megerősítettük, így ez a meglévő egyházszervezeti rendszer a Dunántúlon jól működik, ahol mind az egyházmegyéknek, mind az egyházkerületeknek megvan a szolgálatban a maguk saját szerepe. Egyik sem váltható ki a másikkal. Ez elbizonytalanodást, sőt összeomlást jelenthetne. Az egyházmegyékkel való intenzív kapcsolattartás, egyházmegyei programok nyomon követése is fontos feladat lehet a következő ciklusban. A testületeink még markánsabb döntéshelyzetbe hozatala elvárható. Az egyházkerület területén, a megszaporodott oktatási intézmények miatt, kötelezően választható református hit- és erkölcstan miatt, egy egyházkerületi oktatási iroda létrehozatala átgondolandó.

A korábbi ciklus működő programjainak folytatása elvárható, mindegyik területen. A helyszűke miatt ezeket csak felsorolni tudom. - Misszió: Megyeszékhelyi misszió kibővítése; kisvárosi misszió, kistelepülési, és szórvány misszió folytatása a korábbi elvek szerint. Cigánymisszió kiépítése Magyaratád és körzetében. Kórházmisszió, egyetemi misszió lehetőség szerinti bővítése. Rétegkonferenciák folytatása. REND, kerületi táborok kiemelt szervezése, gondnoki és egyéb bevált konferenciák megtartása. - Pásztoráció: Hat év, hat egyházmegye; nyakkendő nélküli látogatások folytatása, kibővítve azokra a helyekre, ahol nincs helyben lakó lelkész. Személyes kapcsolattartás folytatása. Hétvégeken gyülekezetlátogatás. Generális Vizitációk. Intézményi látogatások. - Kommunikációs munkánk továbbfejlesztése. Lehetséges-e szakavatott tudósítót bekapcsolni a rendszerbe, aki minden fontos eseményről azonnal ír, interjúkat készít? Természetesen megtartva az eddig kiválóan működő elemeket, honlap, Dunántúli Református Lap, REPOSZT, Dunántúli Református Közélet, dunántúli református igehirdetés kötetek. A társadalmi szerepvállalás, jelölti körkérdésben is megfogalmazott elvárása a Dunántúlon eddig is működött, napi szinten, több fórumon, országos, nemcsak egyházi, hanem világi elismertséggel.

Külön kell említeni a lelkipásztorok, személyi kérdések, egyházfegyelem területét. Itt is csak felsorolás szerűen tudom vázolni a feladatokat: Lelkészi egzisztencia kérdése, Egyházkerületi Szociális Alap (EKSZA) rendszerének továbbfejlesztése, lelkészek továbbképzése (kerületi heti képzés megtartása, Dr. Vladár Gábor rektor úr vezetésével, a megyei továbbképzések mellett), Dunántúli Segítő Szolgálat (DRESSZ) támogatása, lelkészek lelkigondozása, szupervízió, lelkészekkel való kapcsolattartás folytatása. Ezek a fenti területek a lelkészek védelmében fontosak. - Az egyházfegyelem fenntartásának kérdése is kikerülhetetlen, olyan egyházkerületi szabályrendeletek meghozatala, amelyek személyi ügyekben, a végtelenbe elhúzódó bírósági tárgyalások esetében lehetőséget ad, a valóban kezelhetetlen ügyekben, a gyorsabb orvoslásra. Ezek a gyülekezetek védelmében fontosak. - A személyi kérdések még hatékonyabb figyelembe vétele fontos kihívás, alkalmas embert az alkalmas helyre, nyilván az egyházjogi keretek között.

A lelkészek továbbképzésén túl kikerülhetetlen lesz a következő ciklusban más típusú továbbképzések beindítása. Gyülekezeti munkatársi képzés, laikus képzés, felnőtt katechézis kerületi szinten, PRTA bevonásával. Presbiterek, gondnokok továbbképzése, gyülekezeti tagok továbbképzési alkalmainak megteremtése.

A hitoktatás, ifjúsági munka terén mutatkozó feladatok. - A kötelezően választható református hit- és erkölcstan oktatás kapcsán, a felépülő rendszerben, a PRTA-val közösen, a felmerülő problémák megbeszélése, továbbítása a felsőbb egyházi testületek felé, szakmai konferenciák szervezése. - Gyülekezetben folyó hitoktatás lehetőségének újragondolása. - Kerületi ifjúsági munka kiépítése, rendszeres, éves alkalmakkal. - Az egyházkerület területén, a megszaporodott oktatási intézmények miatt, egy egyházkerületi oktatási iroda létrehozatala, szakemberrel, aki mindenben szakmai tanácsokkal látja el a fenntartókat, koordinálja a rendszert. Természetesen ez az iroda a kerület területén működő összes iskola rendelkezésére állna, kifejezve ezzel, hogy a kerület mindegyik intézményt a szívén viseli.

Intézményeinkről. Nem cél a kerületben további intézmények működtetése, de cél a meglévők református egyházias jellegének megerősítése, zavartalan működtetése, az intézmények egymással való építő kapcsolattartása. A Pannon Egyetem és a Pápai Gimnázium együttműködésében informatikus képzés kidolgozása. PRTA-n a teológus képzés mellet a katechéta képzéssel való együttműködés, új szakok kiépítése (etika szak, Pannon Egyetemmel együttműködve).

Épületeinkről. - A Pápai Gimnázium épületének teljes rendbehozatala, bővítése, új, vagy megújított internátus kialakítása. Elkészített, beadott anyagaink, pályázataink vannak. - A Pápai Gimnázium épületének bővítése és megújítása során, a földszinten működő könyvtár számára raktár kialakítása. - Az egyházkerületi múzeum megnyitása, kiszolgáló helyiségekkel együtt, az Ótemplomban. Elkészített, beadott anyagaink, pályázataink vannak itt is. - Az új levéltár a ciklus végére elkészült. - Szükséges az egyházkerületi épületvagyon racionalizálása. - Igény esetén az egyházkerületi, és a gyülekezeti pályázatokat tovább segítjük. - Biztosítások áttekintése. - Teljes kerületi ingatlanvagyon elkészítése.

Egyéb fontos feladatokról. Gazdálkodásunkról: Szigorú, kettős könyvviteli rendszer, a testületek által megszavazott, felelősen átgondolt költségvetés szigorú betartásával, a továbbiakban is számadatok nyilvános közlésével. Jegyzőkönyvek, testületi határozatok közzététele. Püspöki jelentések közzététele. Hiányzó szabályzatok megalkotása. Közegyházi feladatok ellátása.

*

Az Egyházkerületünkben, AZ ELŐZŐ CIKLUSBAN ELVÉGZETT MUNKA RÉSZLETESEN NYOMON KÖVETHETŐ a Dunántúli Reformátusok Lapja hasábjain, és számos nyomtatott és internetes felületen is.

Cikluszáró püspöki jelentésem megjelent a Dunántúli Református Lap 2014. évi 3. számának mellékleteként.

Püspöki szolgálatom megkezdése óta előadásaim, igeszolgálataim, minden tevékenységem, a hely, időpont, téma feltüntetésével, a részletes szolgálati naplómból követhetők nyomon. Ilyen szolgálati naplót, más formában ugyan, kezdő lelkész korom óta vezetek.

*

Végezetül engedjenek meg egy RÖVID, ÁLTALÁNOS BEMUTATKOZÁST.

Steinbach József vagyok. Veszprémben születtem, 1964. június 21-én. A szentgáli református templomban részesültem a keresztség sákramentumában. Életem mai napig meghatározó „élménye” a gyermekkori istentiszteletek emléke: istenélmény, igeélmény, közösségélmény, az „odatartozás”, és egy „működő értékrend” kitörölhetetlen élménye volt ez; hangsúlyozom, nem a külön gyermek-istentiszteleten ért ez a meghatározó élmény, hanem a felnőtt gyülekezetben. Ebben a gyülekezetben konfirmáltam 1977-ben, majd itt kértük házassági szövetségünkre is az Isten áldását 1990-ben, feleségemmel. A Budapesti Református Teológiai Akadémián 1990-ben tettem le az első lelkészképesítő vizsgát, majd 1991-ben a második lelkészképesítő vizsgát. Hálás voltam az Úrnak, büszke voltam arra, hogy református lelkész vagyok, úgy éreztem, hogy nincs ennél nagyobb dolog és szebb hivatás, tele voltam rajongás nélküli örömmel, tettvággyal. Dr. Kovách Attila, akkori dunántúli püspök 1990. augusztus 1-vel rendelt ki segédlelkészi szolgálatra, a Balatonalmádi - Balatonfűzfői Református Társegyházközségbe.

E sorok írásakor 25 éve szolgálok ezekben a gyülekezetekben, Bolla Ferenc alapító lelkész utódaként. A segédlelkészi év letelte után, 1991-ben választott meg a gyülekezet. Boldogok vagyunk ezekben a gyülekezetekben.

A gyülekezeti szolgálat mellett a Gyakorlati Teológián belül a Homiletika területével kezdtem el foglalkozni. A mai napig óraadó tanár vagyok a Pápai Református Teológiai Akadémián, a Gyakorlati Teológiai Tanszéken, ahol főként Homiletikát oktatok, 1999-től. Rendszeresen előadhatok az egyházkerületi gondnoki konferenciákon, gyakran végezhetek evangélizációs szolgálatokat, szerte az országban, évente többször kérnek előadásokra a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán, a hatodévesek szemináriumán. Részt veszek a Doktorok Kollégiuma Gyakorlati Teológiai szekciójának munkájában, ahol 2002 óta, évente tartok szakmai előadásokat.

Időközben igyekeztem további területeken elmélyíteni teológiai tudásomat. A Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán, középiskolai református vallástanári oklevelet szereztem (1999), majd a Veszprémi Egyetem (ma Pannon Egyetem) Bölcsészettudományi Karán, antropológia-etika - társadalomismereti szakon kaptam diplomát (2008). Az itt tanultak hasznomra lettek a lelkipásztori szolgálatban.

Az évek során több tisztséget tölthettem be. Voltam egyházmegyei missziói előadó, a Veszprémi Egyházmegyében (1996-2000), majd egyházmegyei tanácsosként (1996-tól), és egyházkerületi tanácsosként (1998-tól), később egyházmegyei lelkészi jegyzőként (2002-től), utóbb egyházmegyei lelkészi főjegyzőként (2006-tól) és egyházkerületi lelkészi főjegyzőként (2007-től) szolgáltam szeretett Református Anyaszentegyházamat, az Ige Egyházát, Krisztus ügyét.

Dr. Márkus Mihály püspök úr leköszöntével az a nagy tisztesség ért, hogy 2009-től a Dunántúli Református Egyházkerületben a püspöki szolgálatot végezhettem.

Publikációimról, írásaimról, tanulmányaimról adatbázist vezetek, amelyeknek sorszáma a mai napig 640.

Jelenleg Farkas József igehirdetői munkásságát kutatom. Kiadásunkban, szerkesztésemben eddig két Farkas József igehirdetés kötet jelenhetett meg. Emellett a Dunántúli Református Egyházkerület számos kiadványt jelentetett meg püspöki szolgálatom idején.

2009. óta, immár hatodik éve vezethetem, írhatom, a Reformátusok Lapja hasábjain az Ige mellett rovatot. Igen nagy feladat, áldás, ajándék ez számomra.

Kötetben tízedik alkalommal jelentek meg írásaim, tanulmányaim és igemagyarázataim.

A Gyakorlati Teológiai Szekció harminc éves kutatásának eredményei, A Magyar Református Homiletika eredményei és problémái 1972-2002 között, Budapest, 2003.
Gondoljuk meg az Úr kegyelmes tetteit, Szolgálat a Balaton partján, Igehirdetések, meditációk, tanulmányok és fordítások, Pápa, 2007.
Tágas tér, Üzenetek a 18. zsoltárból, Pápa, 2011.
Vezess, Napi áhítatok az Ige mellett, 2010. évfolyam, Pápa, 2011.
Szerezz értelmet, Napi áhítatok az Ige mellett, 2009. évfolyam, Pápa, 2012.
Amire leginkább szükségünk van, Mai üzenetek a Szentírásból Pál apostol Korinthusiakhoz írott második levelének első fejezete alapján, Balatonalmádi - Pápa, 2012.
Menjünk át, Napi áhítatok az Ige mellett, 2012. évfolyam, Pápa, 2013.
Mélyebben, Mai üzenetek a Szentírásból Pál apostol Korinthusiakhoz írott második levelének tizenkettedik fejezete alapján, Balatonalmádi - Pápa, 2014.
Rendben, Igehirdetések a Református Egyházi Napokon, Dunántúlon, azaz a REND-en, 2008-2014 között, Pápa, 2014.
Figyelj, Üzenetek a Példabeszédek könyve első kilenc fejezetéből, Pápa, 2014.

Gyülekezeteimmel kapcsolatban azt mondhatom: „az én részem kies helyre esett” (Zsoltárok 16,6).

Feleségem, Cenkvári Klára szociálpedagógus, mindenben hűséges, türelmes társam az Úrban, a szolgálatban. Két egyetemista lányunk van, Sára, és Borbála.

Steinbach József válaszai a Reformátusok Lapja és a reformatus.hu által megadott négy témakörben

1. Az elmúlt ciklusban igyekeztünk megőrizni, amink van, vidéken, gyülekezetekben, épületekben, közben koncentráltunk a változás kínálta új kihívásokra, új szolgálati területeket építettünk ki, ide alkalmas embereket kerestünk, a református kegyesség keretei között új formákat indítottunk el, igyekeztünk intézményeinkben is „jól” szolgálni, igyekeztünk a hagyomány és az újítás helyes arányát megtalálni. Cikluszáró püspöki jelentésemben hosszasan soroltam, konkrétumokkal, mi mindent tettünk az épülésért. Egy biztos, hogy nem vagyunk fogyatkozó egyház. Számomra a statisztikai adat nem teológiai kategória. De ha némelyek statisztikai adatokra hivatkozva mégis úgy gondolják, hogy egyházunk vérzik, azok is vegyék komolyan a vérfolyásos asszony történetének üzenetét (Lk 8,42–48), miszerint a vérfolyásos asszony nem beszélt a betegségéről, hanem hittel érintette az Urat, vagyis magunkról kifelé csak „jót” mondhatunk, miközben a gyógyulás reménységével állunk és szolgálunk az Úr előtt. A problémákról beszélni kell, a gyógyulásért tenni kell, de amit tehetünk, az a hit érintésével kezdődik. A megújulás forrását elsősorban nem módszerekben, technikákban, emberi igyekezetben, mások meggyőzésében, szervezeti változásokban kell látnunk, mert akkor a megújulás nem más, mint az, hogy minden generáció megvalósítja önmagát, a másikhoz képest másként, szerintük jobban, mint az előzőek. Sok gyülekezetünkben kiváló közösségi munka folyik, minden területen. Számomra Isten Igéjének elhangzása a lényeg – az Ige által Isten Lelke majd teremt közösségeket, ha akar. Éppen ez a teológiai tény különböztetne meg bennünket minden más civil társulástól, és óvna meg minket minden emberi ügyeskedéstől, projektszemlélettől, amit a nyugati egyházak már régóta, magas, tudományos szinten művelnek, a templomaik pedig üresek. A megújulás forrása egyedül az Úr. Ő az, aki Igéje és Lelke által, kellő időben elvégzi az egy, szent, egyetemes anyaszentegyház frissítését. Tőlünk „csupán” hűséget és odaadó szolgálatot vár az Úr (1Kor 4,2).

2. Az egyházigazgatás kapcsán reménység szerint elmondhatjuk, hogy egységes Dunántúlon élünk, ahol a szeretet, egymásra való odafigyelés krisztusi légkörében szolgáltunk, és ahol mindenkinek igyekeztünk megtalálni az Istentől rendelt, legalkalmasabb helyét. Fontos feladat, hogy továbbra is „jó” legyen, még jobb legyen a Dunántúlon szolgálni.  Az egyházmegyék szerepét az elmúlt ciklusban több területen megerősítettük, így ez a meglévő egyházszervezeti rendszer a Dunántúlon jól működik, ahol mind az egyházmegyéknek, mind az egyházkerületeknek megvan a szolgálatban a maguk saját szerepe. Egyik sem váltható ki a másikkal. Ez elbizonytalanodást, sőt összeomlást jelenthetne.

3. Az egység nem üres szólam, hanem bibliai követelmény, amelyért a mi Urunk, Jézus Krisztus főpapi imádságában könyörgött (Jn 17,21–22), és amelyhez több kijelentésében is áldott ígéreteket fűzött (Mt 18,19). Egy megosztott világban az Ige egyháza csak egységben tud hitelesen jelen lenni, csak egységben tudjuk hatékonyan kommunikálni az evangéliumot. Egység nélkül, tartós feszültségben nem lehet érdemi, áldott munkát végezni. Hangsúlyozom, nem egy teológiátlan, elvtelen egységről van itt szó. Az egység felemelő megélése volt, amikor 2009-ben a Kárpát-medencei Magyar Református Egyház létrejöttét mondtuk ki. Lám, noha az emberek által húzott határok még adottak, de a Jézus Krisztus által, az Ige és a Szentlélek közösségében létrejött, közös örökségünkön alapuló egység ennek ellenére megakadályozhatatlan, él és működik, ideölelve a szórványokban élő magyar reformátusokat szerte Nyugat-Európában, a tengerentúlon és a világban. Ez az egység a Magyarországi Református Egyház életére, működésére nézve is elengedhetetlen, hiszen mi, akik az anyaországban élünk és szolgálunk az Ige egyházában, lehetetlen, hogy a ránk bízott ügyet bármiféle töréssel gyengítsük. Szükségünk van egymásra, mindenkire. Amikor ezt kimondjuk, akkor a különféle kegyességi irányzatokat, megújulási mozgalmakat is ide értjük, mert hisszük, hogy az Ige mérlegén azok megállnak. Nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy bárki is elhagyjon bennünket, mert csalódott bennünk, vagy egyszerűen csak azért, mert meg sem hallgatták őt.

4. Társadalmi presztízsünk szempontjából is rendkívül fontos az egység, hiszen a protestantizmusnak egyébként is nagy nyomorúsága, hogy a hitvallók egymásnak estek és ezerfelé darabolódtunk, így nincs olyan felületünk, amely a mai kommunikációs ingerküszöböt eléri. Elengedhetetlen, hogy hitvallási, etikai, társadalmi, közéleti kérdésekben hallhatóan és világosan állást foglaljunk. A következő időszaknak nagy feladata lenne, hogy az ezzel kapcsolatos hiányt pótoljuk. Éppen itt merül fel a kérdés, hogy képesek vagyunk-e Isten Igéjét együtt helyesen érteni, tisztán hirdetni, és a jelen történései, eseményei között is bátran meghirdetni azt, anélkül, hogy egységünk csorbát szenvedne. Az evangéliumhirdetés és a társadalmi felelősségvállalás összefüggése vitathatatlan. Ez az összefüggés azonban nemcsak a társadalmi igazságosságért folytatott küzdelemben mutatkozhat meg, hanem számos más területen is. Például, hogy hogyan képviselhetjük egy mai, sokszínű világban hitvallásunkat, az ebből következő örökkévaló értékrendszert, saját múltbeli örökségünket, és azt, hogy Jézus Krisztus az út, az igazság és az élet. Ebből következik a gazdagság és a szegénység helyes megélése is, mint ahogy a boldog házasságok, családok létének alapja is csak ez. A Dunántúli Református Egyházkerületben létrehoztuk a Dunántúli Református Közélet blog mellett az úgynevezett Reposzt blogot, ahol naponta aktuális társadalmi, közéleti eseményekre, kérdésekre adunk teológiai reflexiót.

Bemutatkozás

Alulírott,  Gyimóthy Géza 1952. március 12.-én születtem Tatán. Édesapám 1940 és 1950 között Környe-Bánhidán, majd 1950-töl 1977-ig, haláláig Naszályon volt református lelkész. Édesanyám fiatal korában könyvelő, majd három gyermekét nevelve, édesapám szolgatársa volt a naszályi gyülekezetben. Nővérem Tatán, öcsém Szegeden él. Az általános iskolát Naszályon, a gimnáziumi tanulmányaimat Tatán végeztem. Kiskőrösön voltam 1 évig katona, majd a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen 1976-ban végeztem okleveles agrármérnökként. 1 évig gyakornok voltam a Felsőbabádi Állami Gazdaságban, majd 1977-től 1991-ig a naszályi Dunavölgye Mg.Tsz-ben dolgoztam állattenyésztési ágazatvezetőként. Az 1980-as évek végén aktívan bekapcsolódtam az egypártrendszer elleni küzdelembe, a Független Kisgazdapárt országos elnökségébe választottak, 1991 és 1994 között ott dolgoztam, majd 1994 és 2002 között országgyűlési képviselő voltam. 2002 után teljesen visszavonultam a politikai közéletből, 2002-től 2013. január 1.-ig Herceghalomban az Állattenyésztési Kutatóintézetben dolgoztam közalkalmazottként, azóta nyugdíjas vagyok. 1984-ben a tatai református gyülekezet presbiterének választottak, azóta folyamatosan szolgálok a gyülekezetben. 1990-től 2008-ig a tatai református egyházmegye főjegyzője, majd 2008 és 2014 között gondnokaként szolgálhattam. Feleségem Nagy Julianna Baj községben 40 évig volt védőnő, 2014-ben Ő is nyugdíjba vonult. 1978-ban házasodtunk, Isten két fiú és egy lánygyermekkel áldott meg bennünket, akik családjaikkal együtt  szintén aktív tagjaik gyülekezeteiknek. Jelenleg három unoka, a családi és gyülekezeti diakónia, énekkar, a sírhelyek gondozása és a kertészkedés segít abban, hogy ne túl gyorsan öregedjek.
Jövőbeni elképzelések

A 24 évi egyházmegyei szolgálatom tapasztalatait szeretném hasznosítani egyházkerületünk javára. Egyházmegyénk tisztségviselőivel, sok gyülekezet gondnokával, presbiterével testvéri közösséggé formálódtunk az évtizedek alatt. Nagy hangsúlyt helyeznék a presbiteri, gondnoki továbbképzésekre, és főleg az utánpótlásra. Az évi egyházlátogatások alkalmával esperes úrral mindig igyekeztünk a megelőzésre helyezni a hangsúlyt, mert sokszor el lehet hárítani a nagyobb bajt, ha az első jelekre figyelve, határozottan felhívjuk az érintettek figyelmét. A régi hűséges tagok megerősítése mellett nagyon fontosnak tartom a nyitottságot. Évtizedek óta a tóvárosi imaházban minden vasárnap esti istentiszteleten közös imaalkalmat tartunk, amelynek áldásait megtapasztalhattuk. A hittanos gyermekek révén jönnek, jöhetnek vissza a szülők, nagyszülők a gyülekezetbe, rajtunk múlik, hogy készítjük elő találkozásukat a Megváltónkkal. A nem lelkészi szolgatársak félelmét, aggodalmát csökkentve, hogy Ők ezt nem tanulták, nem tudják, bátorítson bennünket Pál apostol levele a Filippibeliekhez: „ Mindenre van erőm a Krisztusban, Aki engem megerősít.” (Fil.4,13.) Így legyen!

Gyimóthy Géza válaszai a Reformátusok Lapja és a reformatus.hu által megadott négy témakörben

1.A népmozgalmi adatok mutatói valóban aggodalomra adnak okot, a korábban életerős gyülekezet tagsága úgy lecsökkenhet, hogy önállóan már nem tud lelkészt eltartani. Itt még jobban felértékelődik a gondnok, a presbiter szolgálata, ezért nagyobb hangsúlyt helyeznék a továbbképzésekre, és főleg az utánpótlásra.  A legfontosabb a példamutatás a családban, és a legnagyobb ajándék, amit megélhetünk, ha meglátjuk gyermekeink és az ő gyermekeik szolgálatát. A régi hűséges tagok megerősítése mellett nagyon fontosnak tartom a nyitottságot. A hittanos gyermekek révén jönnek, jöhetnek vissza a szülők, nagyszülők a gyülekezetbe, rajtunk múlik, hogyan készítjük elő találkozásukat Megváltónkkal. A huszonnégy évi egyházmegyei szolgálatom tapasztalatait szeretném hasznosítani egyházkerületünk javára. Egyházmegyénk tisztségviselőivel, sok gyülekezet gondnokával, presbitereivel testvéri közösséggé formálódtunk az évtizedek alatt. A tóvárosi imaházban évtizedek óta minden vasárnap esti istentiszteleten közös imaalkalmat tartunk, amelynek áldásait megtapasztalhattuk.

2. A döntéselőkészítésben minél szélesebb kör vehessen részt. Nagyon jónak tartottam, hogy minden hónapban nemcsak az esperesek, hanem az egyházmegyei gondnokok is részt vehettek a döntést előkészítő értekezleteken. A jelenlegi szervezeti formában is, ha valaki igazi tartalommal, határozottsággal tölti meg a tisztséget, lehet szolgálni tisztességgel az egyházunkat. Az évi egyházlátogatások alkalmával is a megelőzésre kell helyezni a hangsúlyt, mert sokszor el lehet hárítani a nagyobb bajt, ha az első jelekre figyelve határozottan felhívjuk az érintett testvéreink figyelmét.

3. „Mert ahogyan a test egy, bár sok tagja van, de a test valamennyi tagja, noha sokan vannak, mégis egy test, ugyanúgy a Krisztus is. Hiszen egy Lélek által mi is mindnyájan egy testté kereszteltettünk.” (1Kor12,12–13) Öt ujjunk különböző nagyságú, erejű, de a legjobb tudása szerint mind arra törekszik, hogy együtt, mint kéz, a legtöbbet szolgálhassanak.

4. Azokon a településeken, ahol aktív, élő gyülekezet szolgál, a hatalmon levők nem kerülhetik meg, hogy a gyülekezetet is érintő kérdésekben ne egyeztessenek. A napi politikai, közéleti kérdésekben ne vegyen részt az egyház, de például a szegénység, kiszolgáltatottság, egészségügyi ellátatlanság kérdésében az Ige alapján meg kell szólalni. Hála Istennek, nemcsak emberi tudásunkra, erőnkre számíthatunk, hanem Mennyei Atyánk kegyelmére is. Bátorítson bennünket Pál apostol levele a filippibeliekhez: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít.” (Fil 4,13) Így legyen!

1941. június 26-án születtem Várpalotán szüleim ötödik gyermekeként. Másfél éves voltam, amikor édesapám 1943-ban meghalt, így az öt félárva gyermek felnevelése özvegy édesanyánkra hárult, aki keresztyén hitre, emberi tisztességre, szorgalomra és becsületes munkára nevelt bennünket. Gyermek- és ifjúkorom meghatározó személyisége volt boldogemlékezetű lelkészem és hittanárom, Dr. Fejes Sándor, aki nagyban hozzájárult reformátussá, magyarrá és értelmiségivé való nevelésemhez. Olyan lelki-szellemi értékeket kaptam az ő közvetítésében az Úristentől, amelyeket tolvaj el nem orozhat, tűz meg nem égethet, rozsda meg nem emészthet, a múló idő meg nem kevesbíthet.  Tanári pályám során ezeket a maradandó értékeket igyekeztem a fiatal nemzedékeknek továbbadni, sőt most is erre törekszem, hogy lélekben mások is gyarapodhassanak általuk.

Az ELTE Bölcsészettudományi Karán 1964-ben szerzett középiskolai tanári diplomámmal huszonnyolc évig tanítottam a várpalotai Thuri György Gimnáziumban, ahol a történelem és a nyelvek ismeretére, emberségre és magyarságra igyekeztem nevelni a rám bízottakat. 1992-ben volt egyetemi tanárom meghívott a Veszprémi Egyetem akkor szerveződő Német Nyelv és Irodalom Tanszékére. Nyugdíjazásomig oktathattam itt a német nyelvterület kultúrtörténetét németül. A stúdium tartalmát magam határozhattam meg, így a köztörténet mellett helyet kapott az irodalom-, a művészet- és az egyháztörténet is.

Húsz éve vagyok a Várpalotai Református Egyházközség presbitere. Több kötetet fordítottam németről magyarra, illetve magyarról németre a Kálvin Kiadó számára. A Pápai Református Teológiai Akadémia eddig hét kötetemet jelentette meg. Több tanulmányomat közölték egyházunk hivatalos folyóiratai. Úgy remélem, hogy írásaimmal, illetve előadásaimmal eredményesen segíthetem egyháztagjaink lelki-szellemi gyarapodását.

2009-ben emlékeztünk meg Kálvin János születésének ötszázadik évfordulójáról. Az ünnepségek előkészítésére Egyházunk Zsinata életre hívta az Országos Kálvin – Emlék – Bizottságot, amelyben magam is feladatot kaptam. E Bizottság felkérésére írtam meg Kálvin János életét és reformátori tevékenységét bemutató könyvemet, amelyben arra törekedtem, hogy a nagy genfi reformátor magyarországi fogadtatására, egyházi és társadalmi hatására, illetve megbecsültségének gyökereire is rámutassak.

2008 őszén megválasztottak gyülekezeteink a Dunántúli Református Egyházkerület főgondnokává. Főgondnoki tisztségemet megtisztelő szolgálatnak tekintem. Istenünk iránti hálával, keresztyéni alázattal szeretném Isten országa ügyét – az Ő segedelmével – hűséges sáfárként szolgálni. Többen kérdeztek már „főgondnoki programomról”. Nos, a programomat egyetlen jelzős szókapcsolattal ki tudom fejezni: hűséges szolgálat. Hiszem, hogy a paritás szellemében mi, nem lelkészek is – éppen lelkészeink ebbéli tevékenységének céltudatos segítésével – hasznos szolgálói lehetünk Isten országa ügyének.

Hiszem, hogy nemzetünknek jelenlegi állapotában lelki-szellemi megújulásra van szüksége. Kizárólag ez a lelki megújulás, az Úristenhez való visszatalálás jelenthet kiutat mostani erkölcsi válságunkból. Istenünk jelentős feladatot szán ebben a megújulási folyamatban egyházainknak. Ennek e lelki megújulásnak megvalósítása nem kizárólag lelkészeink feladata, joggal igényelheti Mennyei Gazdánk a „világi” tisztségviselők, de a minden tisztség nélküli egyháztagok segítségét is. Ebben mindannyiunknak részt kell vállalnia Anyaszentegyházunk hűséges őrállójaként azon a poszton, ahová Mennyei Gazdánk állított bennünket. Ha az Úristen azzal tüntet ki, hogy újra a főgondnoki tisztségre hív el, úgy ismét igyekezni fogok a Tőle kapott talentumaimat valóban az Ő hűséges sáfáraként használni. Úgy remélem, nyelvtudásom révén elsősorban Egyházunk külkapcsolataiban, valamint a hívek lelki-szellemi erősítésében lehetek hasznára Isten országa ügyének.

Huszár Pál válaszai a Reformátusok Lapja és a reformatus.hu által megadott négy témakörben

1.Gyakran esik szó napjainkban az egyházak fogyatkozásáról. Bizony joggal fogalmazódnak meg ezek az aggályok. Kézenfekvőnek látszik a keresztelések és a temetések számának összevetése. Ez sajnos egyértelműen a fogyásra utal. Figyelembe kell azonban vennünk, hogy lelkészeink – a hátramaradottak kívánságára – gyakran olyan felebarátainkat is temetnek, akik sohasem voltak egyházunk tagjai, és olyan gyermekeket is megkeresztelnek, akiket soha azután nem látunk viszont gyülekezetünkben, sőt szüleiket sem. Így ezek az adatok nem lehetnek mérvadók. Ettől azonban a létszámcsökkenés ténye még tény marad. A híres-hírhedt „négy évtized” kártételei itt már csak áttételesen érvényesülnek, sokkal nagyobb szerep juthat az emberi közönynek, kényelemnek, ismerethiánynak, valamint a minden értékünket maga alá gyűrni akaró, a pénz, a profit mindenhatóságát hirdető globalizációnak. A nagy csáberővel szédítő, ünnepnapokon is nyitva tartó üzletközpontok mintha átvennék a templom szerepét. Többen kívánnák az ünnepi nyitvatartás törvény általi megtiltását. Ha embertársaink tudatosan és tömegesen mellőznék a vasár- és ünnepnapi vásárlást, a nyereséget hajhászó kufárok maguktól megszüntetnék az ünnepi nyitvatartást. Ez bizony rajtunk is múlik. A fogyás tendenciája kétségtelen veszélyt jelent egyházaink jövőjére. Egyház azonban bizonyosan lesz az idők végezetéig, hiszen az Egyház gazdája, a mi Urunk Jézus Krisztus megígérte missziós parancsában, hogy „…én tiveletek leszek minden napon a világ végezetéig.” (Mt 28,20b) Az viszont már a mi felelősségünk is, hogy a mi egyházunk, a mi gyülekezetünk sorsa hogyan alakul. Ebben a történelem Ura előtti felelősségben mindannyian osztozunk – egyházi tisztségünktől függetlenül. A veszély elhárításának egyik, számunkra is elérhető eszköze a népszámlálási adatok szerinti sok százezer látens református megszólítása. Lelkészeink mellett különösen fontos feladat juthat ebben a megszólításban nekünk, „világiaknak” is. Ez a megszólítás történhet írásban, szóban, de leginkább személyes példával. Hittel hiszem, hogy a személyes példaadás lehet ebben a leghatékonyabb eszközünk. Érdemes megszívlelnünk azt a Mahatma Gandhinak tulajdonított mondást, miszerint: „Ha a keresztyének úgy élnének, ahogy Jézus Krisztus tanítása szerint élniük kellene, a világ – velem együtt – már régen keresztyén lenne.”  Ne tiltakozzunk a kritikus megjegyzés ellen, inkább szívleljük meg!

2. Jelenlegi egyházszervezetünk évszázadokon át kiállta az idők próbáját. Az időnként kétségtelenül jelentkező rendellenességek meglátásom szerint inkább személyfüggők, nem az egyházszervezet lényegéből erednek. Meggyőződésem, hogy amennyiben mindenki azt tenné a maga helyén ebben a rendszerben, ahova az Úristen állította, az kifogástalanul működhetne. Ennek érdekében feltétlenül javítanunk kellene az egyházfegyelem jelenlegi állapotán, amely bizony sok kívánnivalót hagy maga után, de ez nem az egyházszervezet lényegéből következik, ezért annak megváltoztatását nem látom indokoltnak.

3. 2009. május 22-én a zsoltárköltővel szólva „hatalmasan cselekedett velünk az Úr”. „Összenőtt, ami összetartozott”. A Trianon által ránk kényszerített határokon átlépve szervezetileg is megvalósult a magyar reformátusság egysége. Van miért hálát adnunk az Úristennek, akinek mindez köszönhető. Isten végtelen irgalmából magam is aláírhattam az egységes Magyar Református Egyház Alkotmányát. Kétségtelen, hogy a mindennapi egység kimunkálása még sok tennivalót tartogat számunkra. Senki sem vitathatja el a Zsinat elnökségének felelősségét. A lelkészi elnök mellett feltétlenül érvényesülnie kell a világi elnök felelősségének is, ugyanis meggyőződésem, hogy jelenlegi viszonyaink között általában megnőtt az egyházvezetésben, egyáltalán az egyház életében a nem lelkészi, azaz a nem egészen helyesen világinak nevezett elem felelőssége. Tapasztalatom szerint sok tennivalónk akad még a lelkészképzés összehangolásában, az istentiszteleti liturgia egységesítésében, az énekeskönyveink harmonizálásában – hogy csak a legfeltűnőbbeket említsem. Ugyanakkor azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy egyházkerületeink mindig is féltve őrizték önállóságukat, ennek nyomai az anyaországi egyházkerületeinkben is felfedezhetők, tehát az egységesítés folyamata bizonyosan nem megy végbe máról holnapra. Az kétségtelen, hogy az összetartozás tudata máris munkál mai határainkon túli hittestvéreinkben is.

4. Anyaszentegyházunk első és legfőbb feladata a megváltás örömüzenetének hirdetése. Vannak társadalmi erők, amelyek kizárólag a diakónia irányába akarnák eltolni egyházunk tevékenységét, csak a szociális segítést várnák tőle, de ez az alapfeladattól való eltérést jelentené. Egyházunk mai körülményei között feltétlenül szükség van a társadalom iránti nyitásra, a még „rejtőzködő” hittestvéreink megszólítására, miként már jeleztem. A nem lelkészi elem bekapcsolására itt van a legnagyobb szükség. Lelkészeink a szószékről nem tudják megszólítani őket, mert a templomnak közelébe sem mennek. Ha valami módon mégis elérik őket lelkipásztoraink, akkor gyakran úgy reagálnak, hogy „…a pap ezt mondja, mert ez a dolga, ezért fizetik”. Ha egy teológiai végzettséggel nem rendelkező egyháztag mondja nagyjából ugyanazt – esetleg más szavakkal –, az ő esetében már nem érvényes az iménti érvelés. Ez a tény kétségtelenül megnöveli, sőt megsokszorozza ebbéli felelősségünket. Ennek megfelelően nyitottaknak kell lennünk a megszólíthatók irányába, de legyen fülünk arra is, ha esetleg ők fordulnak hozzánk tanácsért, eligazításért napjaink erkölcsi zűrzavarában! Használjuk ki ezeket a kínálkozó alkalmakat, mert esetleg éppen az Úristen kívánja megszólítani őket rajtunk keresztül! Hiba lenne, ha nem ezt tennék, mert: „Aki azért tudna jót cselekedni, és nem cselekszik, bűne az annak.” (Jak 4,17)

Bemutatkozás

Nem mutatkozhatom be úgy, mintha most készülnék először a Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi főjegyzői tisztének a betöltésére. Isten kegyelméből és a dunántúli reformátusság bizalmából ezt a tisztet az elmúlt hat esztendőben betölthettem. Először is, szeretném megköszönni azt a bizalmat, amelyet az elmúlt hat évre kaptam. Nagyon remélem, hogy minden nyilvánvaló fogyatékosságom ellenére ezzel a bizalommal nem éltem vissza, s ezt a bizalmat nem éltem fel. Ez indított arra, hogy amennyiben a megyei közgyűlések egy újabb ciklusra jelölnek, elfogadom a jelöltséget.

Amennyiben a presbitériumok megválasztanak egy újabb ciklusra, az azt jelentené számomra, hogy az elmúlt hat esztendő törekvéseire – amelyet Steinbach József Püspök Úr részletesen leírt püspök-jelölti bemutatkozásában – egyházkerületünk gyülekezetei igent mondtak. Ebben a közös szolgálatban, amennyiben az Úr erőt ad, örömmel veszek részt továbbra is, az egyházkerületi vezetésnek az elmúlt hat évben kialakult rendje szerint.

Úgy gondolom, egy lelkészi-főjegyző jelöltnek, vagyis a püspök-helyettes jelöltnek nem feladata, hogy valamiféle átfogó „programot”, vagy „koncepciót” vázoljon fel, hiszen az első renden a püspök-jelölt feladata. Ám arról örömmel számolok be, hogy az elmúlt hat esztendőben a kerületi vezetésnek sikerült egy olyan szolgálati rendet kialakítania, amelyben mindnyájan a nekünk adott talentumok szerint szolgálhattunk, s még a sok nehéz döntés ellenére is Isten kegyelméből egyszerre tudtuk megőrizni a Krisztus teste tagjainak a sokféleségét és az egy test egységét, ahogyan Pál apostol tanítja.

Így az elmúlt hat esztendő közös szolgálatain belül kiváltképpen való feladatom volt a kommunikáció, a könyvkiadás, az ún. rétegtalálkozók, a kerületi konferenciák szervezése, koordinálása, s lehetne folytatni a sort. Erről az elmúlt hatévi közös szolgálatról Püspök Úr részletesen beszámol a Dunántúli Református Lap októberi számának mellékleteként megjelenő püspöki jelentésben.

Mégis, az elmúlt hat esztendő legnagyobb áldása az volt a számomra, hogy püspök úrral, főgondnok úrral, főtanácsos úrral együtt sok-sok gyülekezetünk meghívásának tehettünk eleget. Ha egyetlen mondatban össze kellene foglalnom hitvallásomat, így hangozna: „csak a gyülekezet”. Ha nincs gyülekezet, hiába van hivatal. Az elmúlt hat év szolgálata ebben erősített meg, s ezt tartom továbbra is a legfontosabb iránytűnek, legyen szó bármilyen szolgálatról.

Hiszem, hogy ez az egyre erősödő meggyőződésem Istennek az én életemre vonatkozó, eleve elvégzett döntéséből fakad: magam is egy falusi gyülekezetből jöttem. Az alábbiakban közlöm az elmúlt ciklusra készített önéletrajzomat (néhány adatot frissítettem), amely egyébként egyházunk honlapján most is olvasható: http://www.reformatus.hu/mutat/6206/.

*

Életem alapvető és mindent meghatározó eseménye, hogy református lelkészcsaládba születtem, 1953-ban. Édesapám Litéren, Magyaralmáson és Fehérvárcsurgón volt lelkipásztor, édesanyám Bodajkon és Móron tanított (helyben soha nem engedték meg neki). Nagyapám csopaki, dédapám bodajki kántortanító volt. Innen jövök. Lehetne erre lekicsinylően azt mondani, hogy „csak” beleszülettem a keresztyénségbe. Én ezt másként látom. Azt látom, hogy családom történetén keresztül Isten már akkor döntött felőlem, mielőtt én döntöttem volna, s keresztyén öntudatra jutásom nem más, mint Isten már eleve rám vonatkozó döntésének a megértése és elfogadása. Ezért nem vagyok hajlandó kijátszani egymással a „hagyomány” és „megújulás” gyakran egymással szembeállított fogalmait.

1971-ben érettségiztem Debrecenben, majd 1976-ban szereztem lelkészi oklevelet Budapesten. Ezt követően kerültem Körmendre segédlelkésznek, ahonnan a 80-as évek elején a Reformátusok Lapjához hívott Komlós Attila, aki felfigyelt írásaimra.

Országos lapunk munkatársa, majd szerkesztő helyettese voltam 1993-ig. Soha nem írtam politikai cikkeket, úgyhogy az itt megjelent számtalan írásomat ma is tudom vállalni. (Egyébként a Lapnál való korábbi forgolódásomat többen firtatták, ezért Pápára kerülésem után azonnal átvilágíttattam magamat, a dokumentumot szívesen megmutatom bárkinek.)
Közben, 1983-84-ben Princetonban (USA, New Jersey) voltam ösztöndíjas, ahol teológiai magiszteri fokozatot szereztem, közben rendszeresen szolgáltam a közeli Manville-i gyülekezetben, sőt Hamza András hirtelen halálát követően egyedül láttam el ott a szolgálatot. Innen datálódnak amerikai kapcsolataim. Nem véletlen, hogy 1991-ben elfogadtam az amerikai Allen Park (Michigan) gyülekezetének hívását és megváltam a Reformátusok Lapjától (nem mintha kellett volna).

Amerikában nagyon jól éreztem magamat, de végül 1993-ban, feleségem honvágya miatt úgy döntöttünk, hogy hazajövünk. Hazatérésünkben Márkus püspök úr egyengette utunkat, amire hálás szívvel emlékezem. Így kerültem az Egyházkerület bizalmából a Dunántúli Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményeinek élére 1993 őszén, ahol azóta is végzem szolgálatomat.

Négy gyermekem van, akik közül a legidősebb, Viola (34), az első házasságomból született, jelenleg Angliában él és dolgozik.  Misi fiam (24) pápai iskolánkban érettségizett, most végzi tanulmányait a Pázmány Péter Egyetem angol szakán. Amerikában született lányaink, Borbála (22) és Fruzsina (21) a Budapesti Gazdasági Főiskola tanulói. Feleségem Ambrózi Ilona, a pápai ref. gimnázium angol tanára.

Debrecenben megtanultam mit jelent dunántúlinak lenni, a Ref.Lapnál megtanultam egyházban gondolkodni, Amerikában szembesültem a miénktől eltérő gondolkodásmóddal, a gyűjteményekben folyamatosan érintkezem az egyháztól már eltávolodott, de azért még lazán kötődő értelmiség egy részével. És közben természetesen mindvégig az egyházban és az egyházat szolgáltam. Ez az életút sajátos karakterjegyek kialakulását tette lehetővé bennem, s ebből nem kevés félreértés is született. Megtanultam magunkat kívülről is látni, nem csak más nyelven beszélni, hanem gondolkodni is, ami – szókimondó természetemnek köszönhetően – gyakran kritikus, ironikus, megnyilatkozásokban nyilvánul meg. Ezt sokan félreértik, sőt azt a kérdést is megkaptam már, hogy egyáltalán lelkipásztor vagyok-e. Viszont akik mélyebben ismernek, tudják rólam, hogy megmaradtam falusi papgyereknek. Engem nem érdekel más, csak a Református Egyház. Tájékozódási pontom ma is a magyaralmási templom tornya, s bár kritikusan nézem történelmi örökségünket, nem vagyok hajlandó azt feláldozni a vélt jövő oltárán.

Személyi adatok:

Név:                            dr. Balogh Zoltán László
Anyja neve:               Varga Ilona
Szül. hely, idő:           Budapest, 1956. 05. 16.
Lakcím: 2500 Esztergom, Bocskoroskúti út 22.
Családi állapota: Házas

Tanulmányok:

Általános Iskola Mány
Általános Iskola Zsámbék
I. István Gimnázium és Gépgyártástechnológiai Szakközépiskola, Esztergom
Eötvös Lóránd Tudományegyetem Állam-, és Jogtudományi Kara, Budapest

Munkahelyek:

Esztergom Városi Tanács VB. Igazgatási Osztálya
Beosztások: előadó, főelőadó, csoportvezető

Esztergom és Vidéke Takarékszövetkezet
Beosztás: jogi előadó, jogtanácsos

Komárom Esztergom Megyei Ügyvédi Kamara

Egyéni ügyvéd

Idegen nyelv: német, orosz

Egyéb (társadalmi, politikai) érdekeltségek:

Esztergom Városi Gazdakör – elnök
Komárom- Esztergom Megyei Gazdakörök Szövetsége – elnök
Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek /MAGOSZ/ - általános alelnök
MDF, FIDESZ-KDNP
Komárom- Esztergom megyei Önkormányzat – képviselő, bizottsági elnök
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Komárom- Esztergom Megyei Szervezete elnöke
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Országos elnökségének és Országos Ügyvezető Elnökségének tagja
Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Országos Etikai Bizottságának elnöke

Egyházi tisztségek:

Esztergomi Református Egyházközség – gondnok
Tatai Református Egyházmegye – egyházmegyei jogtanácsos
Dunántúli Református Egyházkerület – egyházkerületi bíró

Budapesten születtem 1955. április 18-án, foglalkozásom közgazdász. Nős vagyok, feleségem Siófokon általános iskolai tanár. Két felnőtt gyermekünk van.

Siófokon érettségiztem 1973-ban. Gépész üzemmérnökként. 1979-től a siófoki Állami Gazdaságban kezdtem dolgozni. Közben elvégeztem Budapesten a Közgazdaságtudományi Egyetemet. 1989-től 1996-ig a Balatoni Halgazdaságnál főkönyvelő, később vállalati biztos, a cég Rt-vé alakulása után közgazdasági vezérigazgató-helyettes voltam. 1996. márciusától a Siófoki Önkormányzat vagyon-igazgatójaként dolgoztam. 2004. márciusától a Siófoki Önkormányzat vagyonkezelő cégének, a Balaton-parti Kft-nek vagyok igazgatója. Másik megbízatásom: 2008-tól a Balatoni Hajózási Zrt Igazgatóságának elnöke vagyok. Tudományos fokozatom: egyetemi doktor (1995. Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem). Angolból középfokú állami nyelvvizsgát tettem, társalgási szinten németül is beszélek.

A reformátusok közösségéhez elsősorban nagyapám révén kötődöm, aki a ma Szlovákiához tartozó Csallóköz területén, Kulcsod községben lelkészként szolgált. Fiam a Pápai Református Gimnáziumban érettségizett. Lányom Budapesten a Baár-Madas Ref. Gimnáziumban tanult, jelenleg joghallgató.

Egyházi szolgálatom: a Siófoki Református Egyházközség megválasztott presbitere 19 éve, gondnoka 15 éve vagyok. A legutóbbi választás óta, azaz 6 éve már a második ciklusban a Dunántúli Református Egyházkerület világi főjegyzőjeként, a Zsinat, és a Zsinati Tanács jegyzőjeként is szolgálok.

Megtiszteltetés számomra, hogy a következő ciklusra is jelölést kaptam a Dunántúli Református Egyházkerület világi főjegyzői tisztségére. A jelölést elfogadom. Amennyiben megválasztanak, törekedni fogok a tőlem telhető legnagyobb igyekezettel ellátni feladataimat.

Eddigi munkám során ügyviteli, gazdálkodási feladatok ellátása és ezekkel kapcsolatos döntés előkészítés, jogalkalmazás, valamint pályázatok összeállítása, lebonyolítása, program készítés terén is szereztem tapasztalatokat, melyeket megválasztásom esetén hasznosítani tudnék.

Az utóbbi 12 évben már konkrét tapasztalatokat is szereztem arról, miként tudnám még hatékonyabban segíteni az Egyházkerület munkáját. A Református Egyház méltóságának, több évszázados hagyományainak, kultúrájának megőrzését nagyon lényegesnek tartom. Emellett a mai kor követelményeihez igazodva szeretnék munkálkodni a református közösség építésén.

Úgy vélem, a világi tisztségviselők legfontosabb feladata, hogy segítsék a lelkészek munkáját, valamint a közösség számára megfelelő anyagi és szervezeti háttér biztosítását. Munkámmal szeretném elősegíteni a gyülekezetek működési feltételeinek és anyagi hátterének javítását, a lelkészek szolgálatához megfelelő feltételek biztosítását.

Tősgyökeres dunántúli vagyok. Apai nagyapám Somogy megyében, Magyaratádon volt évtizedekig református kántortanító, míg anyai nagyapám az Őrségben Kercán református lelkészként szolgált.

Kercaszomorócon, – mai nevén Kercaszomor – születtem 1942. április 29-én, ahol édesapám 23 évig volt lelkész, és emellett a háború után a Pápai Teológiai Akadémia tanára volt annak bezárásáig.

Már gyermek fejjel is tanúja lehettem az őrségi falvak, és az egykor nagy tekintélyű  őrségi egyházmegye gyülekezetei – kitelepítés miatti – megnyomorításának, de az idei őriszentpéteri REND bizonyította, hogy a nagy nehézségek ellenére az őrhelyeken, a bástyákon állnak a református hívek.

A pápai teológia bezárását követően édesapámat Győrben megválasztották lelkésznek, így a továbbiakban életem Győrhöz kötődött, ahol érettségiztem.

Maximális pontszámom ellenére, – származásom miatt – nem vettek fel az egyetemre, így gépkezelőként dolgoztam.

Később bejutva az egyetemre a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen végeztem, ahol aztán 30 éves koromban közgazdaságtudományi doktorátust is szereztem.

A rendszerváltásig – 1 év tudományos munkatársi kitérőtől eltekintve – az építőiparban dolgoztam, különböző közgazdasági középvezetői munkakörökben, ebből 20 évet az É-Dunántúli Közmű és Magasépítő Vállalatnál. A nagy építőipari cégek felszámolása után 1990-től az utóbbi évekig egy magánszemélyek által alapított könyvvizsgáló, vagyonértékelő és tanácsadó profilú Kft. ügyvezetőjeként dolgoztam Győrben.

Két gyermekem van, mindkettő közgazdász.

Több mint 42 éve a Dunántúl egyik nagy gyülekezetének a Győri Református Egyházközségnek presbitere, 2000-től pedig főgondnoka vagyok. Az elmúlt ciklusban a zsinat tagjaként tevékenykedtem.

A győri nagyvárosi gyülekezethez mintegy 30 km-es körzetben jelentős számú szórványközség tartozik, így ezáltal is egyértelműen láthatók a dunántúli egyházkerület sajátosságai és lényeges problémái:

- a városoktól távolabbi falusi gyülekezetek öregednek, fogynak és anyagilag egyre nehezebb helyzetbe kerülnek az urbanizációs folyamat miatt,

- a városba beköltöző, faluban még nagyrészt aktív gyülekezeti tagok egy része nem találja meg a városi gyülekezethez az utat, s, ezeket a híveket sokszor nincs, aki keresse az egyházon belül.

Ezért meg kell találnunk a Dunántúli Református Egyházkerületben az intézkedések során azt a helyes arányt, amely egyrészt lehetővé teszi a történelmileg oly nagyon fontos falusi anyagyülekezetek megtartását, másrészt a munkahelyek miatt városba költöző reformátusok gyülekezeti közösségekbe történő bevonását, mely többek közt a városi gyülekezetek személyi megerősítésével lehetséges.

Ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy legalább minden harmadik ember nem tartozik semmilyen vallási közösséghez sem, ezért az egyház nem mondhat le a hittérítő funkcióról sem.

Ezen égető problémák megoldásában szeretnék tevékenyen részt venni. Úgy érzem legfőbb feladatunk, hogy megőrizzük a református szellemiséget, a hitet, melyért elődeink, atyáink oly sokat tettek.

Esperes: Imre Bálint        
Főgondnok: Kovács János        
Lelkészi főjegyző: Nemes Gyula        
Világi főjegyző: Kótai János        
Zsinati lelkészi képviselő: Brunner Vilmos        
Zsinati világi képviselő: Kótai János, Kovács Miklós        
Zsinati lelkészi pótképviselő: Nemes Gyula        
Zsinati világi pótképviselő: Miklós Gábor, Sántha Elek

Esperes: Szakál Péter        
Főgondnok: Balogh Péter, Dohi Zsolt        
Lelkészi főjegyző: Jakab Bálint, Németh Tamás, Szabadi István        
Világi főjegyző: dr. Juhász Sándor, Nagy Gábor        
Zsinati lelkészi képviselő: Jakab Bálint        
Zsinati világi képviselő: Szakál Béla        
Zsinati lelkészi pótképviselő: Németh Tamás        
Zsinati világi pótképviselő: Balogh Péter

Esperes: ifj. Márkus Mihály, Tóth András        
Főgondnok: Dr. Ballagi Farkas, Dr. Szabó György        
Lelkészi főjegyző: Pálfi Zsuzsanna, Szőke Barnabás        
Világi főjegyző: Dr. Ballagi Farkas, Balogh István, Fodor Géza        
Zsinati lelkészi képviselő: ifj. Márkus Mihály, Tóth András        
Zsinati világi képviselő: Dr. Pataky László        
Zsinati lelkészi pótképviselő: Antal György, Wagner Tamás        
Zsinati világi pótképviselő: Dr. Ballagi Farkas, Dankházi István

Esperes: Hella Ferenc, Nagy Csaba, Székely Attila        
Főgondnok: Dr. Nemes Pál        
Lelkészi főjegyző: Fejér István        
Világi főjegyző: Csanádi József, Halászi Attila        
Zsinati lelkészi képviselő: Jakab László Tibor, Szabó Levente        
Zsinati világi képviselő: Dr. Fekete László        
Zsinati lelkészi pótképviselő: Fejér István        
Zsinati világi pótképviselő: Dr. Kiss Pál       

Esperes: Máté László        
Főgondnok: Gyimóthy Géza         
Lelkészi főjegyző: Gerecsei Zsolt         
Világi főjegyző: Bogáth István         
Zsinati lelkészi képviselő: Máté László        
Zsinati világi képviselő: Szücs Attila         
Zsinati lelkészi pótképviselő: Valkiné Gúthy Éva         
Zsinati világi pótképviselő: Rokosz Zsigmond, Szakálné Maller Csilla

Esperes: Császár Attila, Miklós Ferenc        
Főgondnok: Papp Gábor
Lelkészi főjegyző: Tislér Géza, Závodi Zsuzsanna        
Világi főjegyző: Bollók Gyula
Zsinati lelkészi képviselő: Bikádi László Károly, Faust Gyula        
Zsinati világi képviselő: Dr. Nagy Attila        
Zsinati lelkészi pótképviselő: Sípos Csörsz Csanád        
Zsinati világi pótképviselő: Bakó Kálmán, Gáty Szabolcs

Csomós József válaszai a Reformátusok Lapja és a reformatus.hu által megadott négy témakörben

Múltunkkal a jövőbe – Együtt az úton. Egyik oldalról négy kérdés megválaszolására engedélyezett ötezer karakter. A másik oldalról az egyházi kormányzásban és igazgatásban végzett huszonnégy évi szolgálat tapasztalata. Kevésnek tűnik az ötezer, de próbálkozom. Azért választottam a Bodrogkeresztúri Konventre emlékező konferencia mottóját a címbe, mert számomra nemcsak a 280 év része a múltnak, hanem az említett 24 év is. Ezzel a múlttal megyünk a jövőbe együtt az úton. Hálát adok Istennek, hogy az elmúlt évtizedekben megtanított rá és elfogadtatta velem, hogy ez a fajta vezetés kegyelmi ajándék. Ahogy Pál mondja az 1Kor 12,28-ban a „kübernészisz”-ről, ami jelenti a kormányzás mellett az irányítást és ügyintézést is. Ezért lett számomra lelkiismereti kérdés, hogy engedek sokak kérésének, és elfogadom a jelölést, és nem – az amúgy nagyon csábító – korkedvezményes nyugdíj mellett döntök. A választások el fogják dönteni, ki/kik vezetnek minket. Bárki lesz is, az biztos, hogy ebben az értelemben múltunkkal megyünk a jövőbe együtt az úton.

1.A könyörtelen számokat van, aki most veszi észre. Feleségemmel tizenhat évig szolgáltunk három anyaegyházközséghez tartozó tizenkét faluban. A reformátusok száma az elmúlt hatvan év alatt 1172-ről 273-ra fogyott. Természetesen ennek vannak gazdasági, társadalmi és politikai okai. Biztos, hogy a tendenciákat mutató számokat nem szabad figyelmen kívül hagyni. De meggyőződésem, hogy a lényeg nem ezekben van, hanem a szemléletváltásban. Abban, hogy merünk-e egyházunkról úgy gondolkodni, tervezni és döntéseket hozni, hogy ez nem mennyiségi, hanem minőségi kérdés. Ahogy Pál mondja a Fil 2,15b-ben: „Legyetek Isten hibátlan gyermekei, akik ragyogtok, mint csillagok a világban.” Ragyogtok, mint csillagok. Egy derült éjszakán fogalmazódott meg bennem: nem attól függ a csillagok fénye, hogy hányan néznek az égre! Hiszen Pál gondolatmenetében is az van, hogy ez akkor is működik, ha „elfordult és elfajult a nemzedék”. Mert nem mennyiség, hanem az a minőség, hogy „az élet igéjére figyeltek”. Ezért kulcskérdés a lelkésztársadalom testi és lelki állapota. A lelkipásztorok nem önkéntesek, nem partizánok, hanem „reguláris hadsereg”. Ami magyarul azt jelenti: tervszerűen kiképzett csapat. Akik ráadásul egzisztenciájukat tették a győzelemre. Az elmúlt évtizedekből hozok már annyi kormányzási és ügyintézési eredményt, hogy a címben azt mertem írni: úton. Mert az előző évtizedek eredményeként megvan az út. Az általam összeállított életpálya-modellre építettük fel a lelkésztörvényt, amit 2013-ban fogadott el a Zsinat. A jogalkotás után a gazdálkodás szintjein is kialakítható a lelkészi életpályamodell. Ez a hitoktató és iskolalelkészek esetében már folyamatban is van. A lelkészcsaládok ingyenes egészségügyi szűrésének tiszáninneni gyakorlata országos példa lett. Szerintem a lelkészcsaládok szabadságának anyagi támogatása is az lesz. A több évtizedes lelkészi bérfizető pénztár, az országos hittan bérszámfejtés és kifizetés rendje olyan tapasztalatokkal szolgál, hogy az említett „úton” minden lelkész esetében meg lehet teremteni a lelkészcsaládok kiszámítható anyagi biztonságát. Erre garancia, hogy módosítottuk egyházunk alkotmányát, ami lehetővé teszi a megfogyatkozott anyaegyházközségek számára is, hogy önállóságuk megtartása mellett a lelkészeltartó képességük kiszámíthatóan biztosítva legyen. Ugyanakkor egy másik tendenciát is látni kell, amit intézményrendszerünk lehetőségként hordoz. Tízezer diák és ezer elkötelezett dolgozó. Ha nem mennyiségi, hanem minőségi kérdés, akkor ez a missziónak új területe lehet.

2. Az elmúlt hat évben – a zsinati jogi bizottság referens püspökeként – kénytelen voltam a szervezeti formákkal kapcsolatos ismeretemet feleleveníteni, összehasonlítva az 1928–33 között, az 1967-ben és az 1994-ben indult törvényalkotások változásait. Ezek alapján meggyőződésem, hogy jelenlegi törvényes rendünk nem szorul átalakításra. Vannak még törvényeink, amelyeknek módosításával adósok maradtunk az előző ciklusban. Ilyen az egyházfegyelem, a választás és a lelkészi nyugdíjintézet témaköre. A többinél szerintem csak „finomhangolásokra” van szükség. Csak egy példát említek az alkotmányból: az egyházlátogatás (kanonika és generális vizitáció) gyakorlatának újragondolását és szabályozását. A jó és működtethető szervezet és törvényi szabályozás mellett van két alapfogalom, ami nélkül nem fog működni. Ezek: „a törvényt ismerem és betartom”. Ezért ma is vallom, amit eddig mindig leírtam: „…a rend nem megkötöz, hanem szabaddá tesz.”

3. A debreceni zsinaton elfogadott alkotmány a garanciája annak, hogy a Generális Konvent nem a „generális, minden magyarok püspökéről” szól, hanem egy működő Magyar Református Egyházról. Ahol a döntéseket azok hozzák, akiknek éppen akkor választás útján nyert, élő felhatalmazásuk van. A mindennapokban számomra ez azt jelenti, hogy a határon túli egyházkerületek vezetőivel a mindennapi munkakapcsolat olyan szoros, mintha nem is lennének határok. De ennek a működésnek a záloga annyi, mint minden szolgálatunknak: „Mert nem beszédben áll az Isten országa, hanem erőben.” (1Kor 4,20) Ha valamire, akkor erre igaz: nem nyilatkozatok, nem szólamok, hanem tettek. Mégpedig embertől emberig.

4. Visszautalok az elejére: „fényleni, mint a csillagok”, és szóvá tenni, ha ezt egy „elfordult és elfajult nemzedék” között kell tennünk. Hangsúlyosan beleértve a zsugorodás gazdasági, társadalmi és politikai okainak szóvátételét is.

Varga István válaszai a Reformátusok Lapja és a reformatus.hu által megadott négy témakörben

A Reformátusok Lapjának Szerkesztőségétől azt a megtisztelő felkérést kaptam, hogy egy négypontos kérdésre adjak választ, amely egyszersmind jelöltségem indokoltságát is alátámasztja.

1.Napokban olvastuk a hegyi beszédet. A Lk 6,20–21-ben Jézus a boldogságról tanít. Ha abból indulunk ki, hogy az ember nem változik, akkor máris megtaláljuk a nekünk szóló aktuális üzenetet: boldogságunk záloga a Krisztushoz tartozás tudata. Hiába van a kezünkben a legmodernebb „kütyü”, és vagyunk egzisztenciálisan stabilabb helyzetben, mint elődeink, azzal a tudattal nem tudunk mit kezdeni, hogy meg kell halni. Minden ember halála pillanatában a legszegényebb. Krisztus-követésünk ebből a szegénységből szabadít fel, így lesz érthető Jézus kijelentése: „Boldogok vagytok ti, szegények, mert tiétek az Isten országa.” Az Egyház ebből a logikából kiindulva a megváltottak közössége, s ha ez így van, felesleges az aggódásunk a statisztikai számok csökkenő értéke miatt. Az egyház terjedelme valóban csökkenni látszik, de az úgynevezett „fénykorban” sem volt több elkötelezett Krisztus-követő. A Szentírás nem azt tanítja, hogy „sikerünk” záloga az, ha sokan vagyunk. Meggyőződésem, hogy az egyház mindig akkor volt a legerősebb, amikor a legkisebbnek látszott (ősegyház, reformáció). Az igazi kérdés számomra az, hogy sikerül-e Krisztus Igéjét a ma embere számára érthetővé és életgyakorlattá fordítani. Ne felejtsük: Krisztus követése boldogságunk záloga. Amikor az Ige hitelesen, korszerűen szól, akkor alakulnak ki élő közösségek egy gyülekezeten belül. Ha az egyház megfogyatkozásáról beszélünk, túlzóak az aggályok. Száz évvel korábban egy családban akár nyolc-tíz gyermek is született, ma ezzel szemben a szülők egy-két gyermeket vállalnak. Van-e értékbeli különbség a két család között? A család igazi értékét, így az anyaszentegyházét is, a szeretet határozza meg.

2. Tapasztalatom szerint egyházunkban nincsenek tisztázva azok az eszközök, amelyekkel egy közösséget vezetni lehet. Egy hasonlattal élve: tudjuk, mi a különbség a politika és a diplomácia között. A politika határozza meg az irányvonalat, a stratégiát, a taktikát. A diplomácia a politikai akarat közvetítője. Az egyházban a Krisztus ügye a „politika”, az ügyének képviselete a diplomácia. Jézus az, aki irányt és stratégiát ad. Aki élt már hosszabb ideig külföldön, az tudja, milyen jó érzés, hogy az idegenben ott van országunk nagykövetsége. Amikor belép a konzulátus ajtaján, mintha egy kicsit otthon lenne. Krisztus azt mondta: „Az én országom nem ebből a világból való.” Az egyház ennek a nem e világból való országnak a nagykövetsége. Minden templomnak, gyülekezetnek Isten országát kell képviselnie, ahová amikor belép a világ gyermeke, érezze: hazaérkezett, otthon van. A mindenkori keresztyénnek, de különösképpen a lelkipásztoroknak és az egyházi vezetőknek finom diplomáciai érzékkel kell ezt a politikát képviselni. Ebből logikusan következik, hogy az egyházpolitikát nem az emberek csinálják, hanem azt szolgálják. Így mindenkinek egyformán kell képviselnie Krisztus ügyét, tehát az alá-fölérendeltségi viszony nem fontos. Úgy hiszem, a jelenlegi püspöki és esperesi gyakorlatban sok a párhuzamosság, egybemosódnak a szerepkörök, miközben mindkét tisztség a lelkipásztorok szolgálatára van rendelve. Az egyház a gyülekezetekben él. Ez a magától értetődő kijelentés ráirányítja a figyelmet a lelkipásztorok helyzetére is. Mivel több mint harminc éve szolgálok kisebb-nagyobb gyülekezetekben, pontosan tudom, hogy a lelkipásztorok milyen hatásoknak vannak kitéve. Egyszerre kell megfelelniük a társadalmi kihívásoknak, a gyülekezetek elvárásainak és a családi feladatoknak. Nem csoda, ha ezeknek az igényeknek maximális betöltésében a szolgatársak kifáradnak, kiégnek. Biztos vagyok benne, hogy ezeknek a „végvári hősöknek” több figyelem és megbecsülés járna. Az egyház vezetőségének mindenkori feladata a külső körülmények és a lelki feltöltődés biztosítása.

3. A mindennapok politikájában szomorú valóság a teljes széthúzás. Napjainkban odáig jutottunk, hogy nem az embert nézzük, amit mond, hanem a politikai oldalt, hogy honnan mondja. Félő, hogy ez a jelenség egyházunkban is teret nyer. Szomorúan láthatjuk külső és belső megosztottságunk jeleit, amit gondolataim szerint nem lehet világi eszközökkel kijavítani. Nem a mesterséges egység a legfontosabb kérdés, hanem a közöttünk lévő békesség. Nézzük meg Jézus tanítványait! Péter indulattól vezérelt, teli szélsőséges érzésekkel, Tamás kételkedő, Máté, az egykor korrupt vámszedő az ellenséges rendszer kiszolgálója, Simon terrorista zélóta, Júdás áruló stb. Csoda, hogy ezek az emberek le nem kaszabolták egymást. Az egység közöttük a Jézussal való kapcsolatuk volt. Mennél közelebb vagyunk a Megváltóhoz, annál közelebb kerülünk a másik emberhez. Ez az egység alapja!

4. Az élet jele a növekedés. Amelyik közösségben élet van, ott természetes, hogy kinövik a templom nyújtotta kereteket, hisz ha a Bibliát komolyan vesszük és megéljük, lehetetlen nem aktívan részt venni a körülöttünk lévő világban. Ma minden lehetőség adott, hogy a keresztyén értékrendet a társadalom széles szegmensében közvetíthessük. A tiszaújvárosi gyülekezetben, ahol feleségemmel huszonöt éve szolgálunk, két olyan intézmény is van, amely szervesen beépült a helyi társadalom szövetébe. Az általános iskola és az idősek otthona mintegy száz főnek biztosít munkahelyet. Úgy vélem, ennél hatékonyabb eszköz a társadalmi szerepvállalásra nehezen található. Ha ügyesen és figyelmesen szervezzük gyülekezeteink életét, hatékonyan tudunk részt venni a bölcsőtől a koporsóig (bölcsődétől a hospice szolgálatig) a rászorulók igényeinek kielégítésben.

Ábrám Tibor válaszai a Reformátusok Lapja és a reformatus.hu által megadott négy témakörben

1. A keresztyén embernek először hálával kell megállapítania, hogy az a közösség, amelyhez a Heidelbergi Káté 45. kérdés-felelete alapján tartozik, nem zsugorodó közösség, hanem hitünk szerint gyarapodó és növekedő közösség. Másodszor azt kell felismernünk, hogy Isten a gyarapodás lehetőségét és áldását ma sem vonja meg azoktól az emberektől és közösségektől, akik és amelyek hűséggel keresik és cselekszik az ő akaratát. Ma is vannak gyarapodó, és vannak fogyatkozó közösségek. A fogyatkozásunk oka nem Isten áldásának hiányában keresendő, hanem sokkal inkább a hűségünk elégtelenségében. Harmadszor, látnom és belátnom kell egyéni felelősségemet a kisebb és nagyobb közösség (család, gyülekezet/egyház, nemzet) gyarapodásában vagy fogyatkozásában. Csak a hitem és az egyéni felelősségvállalás megújulásával tudom gyarapítani azokat a közösségeket – és így részévé válni a közösségi felelősségvállalásnak is –, amelyekben Isten felelősséggel ruház fel itt e földön: család, gyülekezet/egyház, nemzet. Ha az egyéni hitünk és felelősségvállalásunk megújul, és hiteles tettekben nyilvánul meg, akkor Isten ad itt, a Kárpát-medencében is gyarapodást magyar református népe számára.

2. Az egyházszervezet nem önmagáért való fogalom. Ha egy közösség küldetéstudatosan viselkedik, ha újra és újra ráébred küldetésére, ha azonosul azzal, ha elköteleződik iránta, akkor a küldetését megvalósító feladatok mentén olyan szervezetet alakít ki, amely leghatékonyabban segíti azt. A szervezet csupán eszköz a küldetés hatékony betöltéséhez. A küldetéstudat kialakulásának, a ráébredésnek és ezen keresztül a gyarapodásnak nem feltétele az új szervezet, hanem sokkal inkább következménye lehet. A ráébredésnek sokkal inkább a megtérés az előfeltétele. A megtérés segít küldetéstudatossá válni az egyén és a közösség esetében is. Ha a Magyar Református Egyház számára küldetésének hatékony betöltéséhez célszerűnek látszik a jelenlegi egyházszervezeten változtatni, akkor azt teljes nyitottsággal kell megvizsgálnunk.

3. A Magyarországi Református Egyház elnökségi tanácsa (a püspökök és főgondnokok közössége), a Generális Konvent elnöksége (a tíz Kárpát-medencei református egyháztest püspöke és főgondnoka) is sokat tett az elmúlt tíz évben azért, hogy a korábbi törekvéseket beteljesítve ne csak kinyilvánított és ne csak a világ református közösségei által elfogadott, hanem egy megélt egység épüljön a Magyar Református Egyházban. Ez az egység keretet jelent, amelyet az elmúlt években a gyülekezeteink, az egyházmegyéink, az egyházkerületeink, az intézményeink, az egyházi szervezeteink is egyre inkább igyekeznek közös tartalommal megtölteni. Köszönet érte mindazoknak, akik sokat tesznek az egység építéséért! A Magyarországi Református Egyháznak – és így a Zsinat elnökségének is – belső-magyarországi helyzeténél fogva nagyobb felelőssége van a külső-magyarországi egyháztestek és közösségek tekintetében. Ezt a nagyobb felelősséget az elmúlt években hatékonyan vállalta, és minden bizonnyal örömmel teszi ezt a jövőben is.

4. Az evangélium hirdetése önmagában is társadalmi felelősségvállalást jelent. Minden igehirdetés a társadalmi felelősségvállalás nyilvános alkalma. Jézus Krisztus missziói parancsából fakadóan a társadalmi felelősségvállalástól nem is tekinthetünk el. Ebben a társadalmi felelősségvállalásban helye van a társadalmi-etikai kérdésekben történő nyílt és határozott állásfoglalásnak, és helye van a Kárpát-medence közel 2500 magyar református gyülekezetében hiteles élettel és hiteles szolgálattal élni a hétköznapokban, és vezetni a helyi közösségeket. A református lelkipásztorainknak és presbitereinknek ez utóbbiban kell nap mint nap elöl járni, a választott egyházi vezetőknek pedig bölcsességgel felismerni azokat a helyzeteket, amelyekben a Magyar Református Egyháznak nagy nyilvánosság előtt is hitet kell tenni adott kérdésekben.

Üszögh Lajos válaszai a Reformátusok Lapja és a reformatus.hu által megadott négy témakörben

1. Bene Éva a Hitel című folyóirat 2009. áprilisi számában írt gondolatait tudom e kérdésben idézni: „Hogy mi lesz velünk, megmaradunk-e? Attól függ, megmarad-e a lelkünk. Hogy megmarad-e a lelkünk, attól függ, képesek leszünk-e megtérni Istenhez. Ha az őrállókat, szellemi vezetőinket, lelkipásztorainkat, tanárainkat, orvosainkat elaltatja a félelem, a kényelem vagy a világ, akkor elveszünk”. Az okok a szemünk előtt naponta megjelennek. Tudatosan vagy sem, de a hagyományos struktúrák és értékek romjain akarnak sokan új rendet építeni a virtuális-digitális világ adta lehetőségeket túlértékelve. Az egyházi közintézmények sajnos nincsenek összekapcsolva a gyülekezetekkel, nem közös a feladatuk, ezért a gyülekezetek nem erősödnek és nem is fejlődnek. Illyés Gyula írta: „A szél kihívására a fa gyökereivel válaszol.” Az Európai Unió átlagát 100%-nak véve régiónk, benne egyházkerületünk 37%-kal, a tíz legalacsonyabb régió között, a 249. helyen áll. Ez az alacsony gazdasági teljesítmény kihat egyházunk tagjainak mindennapjaira, amelyet igen nehéz más aspektusokkal, érvekkel kompenzálni. A térségi „egyházpolitikának” ma az általános térség- és településfejlődési törekvések, életszínvonal-növekedési célok mellett mint az emberi és közösségi kudarcok számának csökkentésére és az induló elképzelések támogatására irányuló egyházi tevékenységként kell megjelennie. Református egyházunk jövője alapvetően nem a makrogazdasági beavatkozásokban, s csak részben a természetierőforrás-adottságokban határozódik meg, hanem a lehetőségeket leginkább kihasználó, egyházi életképességet felmutató kis közösségi fejlődésben, helyi alkalmazkodásban és együttműködésben. Célom, hogy Tiszáninneni Református Egyházkerületünk sajátos eszközeivel, közösségeivel, iskoláival, projektjeivel és élő gyökereivel ebben a lélekemelő munkában sikerrel tevékenykedjen.

2. Egy német közmondás szerint: ha elkezd fújni a szél, van, aki falakat épít, van, aki szélmalmokat. A szervezet eszköz, lehet bármilyen modern is, ha tagjai nem fogadják el a változásokat. Egyházunk fontos törekvése lehet egy olyan szemléletű, jövőorientált szervezet megteremtése, amely rövid és hosszú távon is képes arra, hogy a működést stabilizálja és hatékonyan működővé tegye. Történelmi hagyományaink és alapelveink megtartása mellett van lehetőség a változtatásra, ennek alapos és széles körű megvitatása után. „Semmivé teszi az Úr a nemzetek tervét, meghiúsítja a népek szándékait. De az Úr terve örökké megmarad, szívének szándéka nemzedékről, nemzedékre. Boldog az a nemzet, amelynek Istene az Úr.” (Zsolt 33,10–12) Szándékom, hogy az alulról építkező egyház funkciójában is tudjon hatást gyakorolni az egyházmegyére, az egyházkerületre és a Zsinatra. A tisztségviselők ne csak saját álláspontjukat, hanem az őket tisztségbe juttató egyházközségek, illetve egyházmegyék javaslatait, kéréseit, ötleteit, döntéseit is képviseljék.

3. Hobbim, a kóruséneklés révén az elmúlt harminc évben különleges módon ismerhettem meg a világot. A nehéz próbák után a koncertek sikere minden fáradtságot elfeledtetett. Közös hangon, akkor is, ha nem egy nyelvet beszéltünk. A vezetés ma már tudomány, és a vezetői feladat napi kihívás. Munka, lelkiismeret, jellem, erkölcs, emberség, áldozatkészség, elvek kellenek ahhoz, hogy mint oldott kéve, ne hulljon szét egyházunk. Non res unita sed una, nem egyesített, hanem egységes, kicsi, de biztos lépésekben erre kell koncentrálnunk. Az egység a testvérgyülekezetek életében valósul meg, ahol igaz testvériség alakulhat ki. A nagy találkozók helyett a gyülekezetek egymásra találását kellene segíteni, és ezáltal hitbeli kapcsolatok épülhetnek. Gyülekezetszerűségből kiinduló egység már a gyökerekben kapaszkodik össze, ezáltal erős és hosszú életű lehet.

4. A Miskolci Vízműnél az irodámban Kálvin-kép van a falon, az autóban az Európa  Rádió szól rendszeresen. Huszonöt év elmúlt, igazán ki lehetne bújni a korábbi bőrből. A mai, úgynevezett civil szervezetek között még mindig nem elég a mi egyházunk, gyülekezeteink által alapított és működtetett. A kulturális, szociális, közösségi célok mellett a gazdasági élet minden területén vannak lehetőségek, együttműködve a kormánnyal, a megyei és a helyi önkormányzatokkal. „Mindig túl messze kell elmenned ahhoz, hogy megtudd, meddig mehetsz valójában!” A gyors és hatékony cselekvésre a jelennél nincs jobb időpont. A Református Szalon életre hívása mellett olyan szakmai testületeket javaslok megalakítani, amelyek a hiteles társadalmi szerepvállalást demonstrálják. A református egyház társadalmi szerepvállalása nem jelenik meg eléggé a médiában. Habár van saját médiánk, mégsem jut el a társadalom egészéhez az egyház ilyen irányú szolgálata. „Uraim, a kérdésre a válaszok megváltoztak!” – mondta a legenda szerint Einstein egykoron fizikus hallgatóinak. Én is vallom: semper reformare, mindig megújulni, ha kell, a damaszkuszi úton. „Mindent megpróbáljatok; ami jó, azt megtartsátok!” (1Thessz 5,21)

Esperes: Baksy Mária, Tóth István
Egyházmegyei gondnok: Marjai Pál, Mercz Dániel
Egyházmegyei lelkészi főjegyző: Kusnyír László
Egyházmegyei világi főjegyző: Bazsó György, Pecze János
Zsinati lelkészi képviselő: Kusnyír László
Zsinati világi képviselő: Marjai Pál, Thomka István
Zsinati lelkészi pótképviselő: Meleg Attila, Szabó Péter
Zsinati világi pótképviselő: Fazekas Lajos, Pecze János

Esperes: Szőnyi Tamás
Egyházmegyei gondnok: Csernaburczky Ferenc
Egyházmegyei lelkészi főjegyző: Balajthy József, Kolumbán Gábor
Egyházmegyei világi főjegyző: Dr. Benke László
Zsinati lelkészi képviselő: Mátyás Sándor, Szőnyi Tamás, Szabó Sándor
Zsinati világi képviselő: Dr. Molnár Pál, Csernaburczky Ferenc, Victor Dániel

Esperes: Dudás Ferenc, Ferenczfi Zoltán
Egyházmegyei gondnok: Együd László, Pintér Elemér
Egyházmegyei lelkészi főjegyző: Hajdu Ferenc
Egyházmegyei világi főjegyző: Dósa Károly
Zsinati lelkészi képviselő: Mészáros Ildikó
Zsinati világi képviselő: Karcagi Sándorné, Mizser Lajos, Peterdi Béla
Zsinati lelkészi pótképviselő: Ferenc József László
Zsinati világi pótképviselő: Kajtár József, Varga László

Esperes: Mészáros István
Egyházmegyei gondnok: Sajtos László, Tóth Gábor
Egyházmegyei lelkészi főjegyző: Bihari Sándor, Laczkó Gabriella
Egyházmegyei világi főjegyző: Mezei Andorné
Zsinati lelkészi képviselő: Darvas Szilárd, Kállay László
Zsinati világi képviselő: Deák István, Juhász Bertalan, Szemán Ákos
Zsinati lelkészi pótképviselő: Balázs Pál, Fodor Ferenc, Fülöpné Vadon Erzsébet, Kis Gergely Márton
Zsinati világi pótképviselő: Fésűs Attila, Mészáros Csaba

Bemutatkozás

Kisvárdán születtem 1960. január 8-án. Édesapám Tornyospálcán, Kabán és Nyíregyházán volt lelkipásztor, esperes, majd debreceni teológiai professzor. Édesanyám Csontos Erzsébet.

A Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában érettségiztem 1978-ban, majd a miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola orgona szakát Virágh Endre orgonaművész vezetésével végeztem el (1982). Debrecenben lettem teológus. Az első év után Lentiben voltam katona. Az I. lelkészképesítő vizsgát jeles, a II. vizsgát kitűnő eredménnyel tettem le. 1988-1992 között beosztott lelkész voltam a Debrecen- Nagytemplomi Egyházközségben, ahol a rendszerváltás éveiben sok és sokszínű szolgálatot végezhettem. Ezzel párhuzamosan tanítottam a debreceni Teológián, ahová 1992 őszétől főállásba hívtak meg a rendszeres teológiai tanszékre adjunktusnak. Doktori fokozatot 1995-ben gyakorlati teológiából szereztem summa cum laude minősítéssel dr. Kozma Zsolt professzor vezetésével Kolozsváron. 1996-ban lettem a gyakorlati teológiai tanszék vezetője.

Családi életemben válságként éltem meg első házasságom felbomlását, melyből két fiam született, Károly és László. Feleségemmel, Kavisánszki Györgyi lelkipásztor-óvópedagógussal 1999-ben kötöttünk házasságot, aki jelenleg a Debreceni Református Kollégium Óvodáját vezeti. Két kislányunk, Hanna Zsófia és Borka Orsolya még általános iskolások.

1997 és 2005 között, illetve 2011-től a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektorává választottak. Erre az időszakra esett a teológiai képzés hat évessé szervezése és a felsőoktatás nagy változásai (akkreditáció, integráció, PhD-rendszer, kreditrendszer, Bologna-folyamat). A MRE Doktorok Kollégiumának 2003 őszétől vagyok alelnöke. 2005-2014 között tudományos főtitkára voltam a MTA Debreceni Területi Bizottságának.

Kutatói ösztöndíjon 2002-ben és 2008-ban a HEKS és a Gustav Adolf Werk jóvoltából Lipcsében voltam, ahol Wolfgang Ratzmann professzor gyakorolt rám nagy hatást. Habilitációs vizsgát a budapesti Evangélikus Hittudományi Egyetemen tettem (2009). Tudományos munkámat Károli-díjjal (2004) és Trefort-díjjal (2014) ismerték el.

Eddig több mint kétszáz tanulmányom, számos szakcikkem, valamint tizenegy könyvem jelent meg, köztük A Heidelbergi Káté magyarázata című monográfia (2013). Több közegyházi, tudományos és közéleti tisztségem van, egyházi lapok szerkesztője és szerkesztő bizottsági tagja vagyok.

Öröm számomra, hogy gyakorlati teológusként sokfelé szolgálhattam előadással és igehirdetéssel a hazai és a határon túli gyülekezetekben. Mint gyülekezeti tag, aktívan részt veszek a Debrecen-Kossuth utcai gyülekezet életében.

Célom: a testvéri légkörű, munkatársi szemléletű, testületekre támaszkodó, emberközeli vezetés gyakorlása; gyülekezeteink megerősítése lelki-szellemi, munkatársi és anyagi téren, figyelve a különböző gyülekezeti adottságokra; a református keresztyén öntudatot megerősítő,többszintű, széles tematikájú és összehangolt felnőttképzési program elindítása; odafigyelés a lelkipásztorokra és családjaikra, az egyházi alkalmazottakra és családjaikra, egy egészségfejlesztő és pasztorációs program beindítása prevenciós hangsúllyal, valamint a lelkipásztorok egzisztenciális biztonságának növelése; közoktatási intézményeink együttműködő és partneri hálózattá formálása a Debreceni Református Kollégium intézményhálózatának lelki-szakmai koordinációs munkájával; a diakóniai és szociális intézmények speciális segítésére diakóniai iroda felállítása. Kérem a Szentháromság Istent, hogy Ő vezessen bennünket küldetésünk hűséges betöltésében.

Fekete Károly válaszai a Reformátusok Lapja és a reformatus.hu által megadott négy témakörben

1.Egyházunk statisztikai mutatói annak ellenére ilyenek, hogy sokkal több  oktatási intézményünk működik, mint régen. A templomtól-gyülekezettől nem távolíthatja el az iskolai hittan az ifjakat. Most mintha ez történne. Műfaj szerint is másként kell vonzóvá tenni itt és ott a lelki üzeneteket. A konfirmáció reformja nem tűr halasztást, aminek egyetlen célja, hogy megszerettesse a gyülekezetet és segítsen betagolódni, ahol majd egy életen át lehet megismerni és élni az Igét. Missziói erőink aranyfedezetének újratöltése is elkerülhetetlen. Jobban meg kell becsülnünk azokat, akik hozzánk tartoznak, és felfrissülésükért el kell indítanunk a református keresztyén öntudatot megerősítő, többszintű, széles tematikájú és összehangolt gyülekezeti felnőttképzési programot, amely a hitkérdésektől az életvezetési kérdésekig segíti híveink mindennapjait. Kevés a klasszikus lelkipásztori feladatra maradó idő és erő. Sok lelkipásztor a „mindenes” feladatkörét tölti be. Több kiképzett munkatárs beállítása szükséges, figyelve a különböző gyülekezeti adottságokra, kiemelten is a stratégiai jelentőségű gyülekezetekben. Amíg nem tudunk egyénileg és közösségileg vonzó keresztyének és hívogató, megtartó, maradásra ösztönző, sőt befogadó gyülekezet lenni, addig ez a tendencia nem fog megfordulni.

2. Nem az egyházszervezet tehet arról, hogy a rendszer üzemzavarokkal küzd. Működtetnünk kell azt, amink van, de formálissá vált. A testvéri légkörű, munkatársi szemléletű, testületekre támaszkodó, emberközeli vezetés gyakorlásával össze kell kötni a fokozatos testületek rendszeres találkozását, ahogyan rendszeresen találkozik az esperesi kar, éppúgy működésben kell tartani az előadói kar, a bizottsági elnökök és titkárok, tisztségviselők, tanácsosok munkáját, a feladatszabás, beszámoltatás, ellenőrzés folyamatával. Ez a munkastílus nem nélkülözheti a vertikális és a horizontális eszmecserét, a valós információáramlást. Szervezeti kérdés az egyetemes papság sokszor formálissá tett elve. A nem lelkészi gyülekezeti tagok, presbiterek partnerré emelése még több alkalmas ember felfedezésével és bevonásával, azaz embergazdálkodás. A gyülekezetek megerősítése lelki-szellemi és anyagi téren, a szolidaritás megélése. Az egyházszervezet is megszenvedi a szolgálattevők közötti bizalmi válságot. Egyéni érdek vagy irigység nem előzheti meg a gyülekezetplántálási kísérleteket és missziói próbálkozásokat. A Tiszántúlon szükséges a diakóniai és szociális intézmények speciális segítésére egyházkerületi diakóniai (tanácsadó) iroda felállítása. Az egyházlátogatás reformja is serkentő lehet, mert fontos lenne közösségeinknek a nagyobb nyilvánosság előtti kontrollja (monitorozás – kiértékelés – tanácsadás – segítés – melléállás). A presbitérium és a lelkipásztor közös szolgálatának mérlegre tétele, a gyötrően hiánycikké lett méltó elismerés megadása a presbitereknek is és a lelkipásztoroknak is.

3. Isten ajándéka, hogy egyházunk erőszakkal szétszakított szervezeti egysége fokozatosan, türelmes odafigyeléssel, a testvérfelekezeteket nem bántva, az etnikai feszültségeket figyelembe véve kezd helyreállni. Isten közösségteremtő szeretetéből senki nem maradhat ki. Napról napra tanuljuk az egységet, és időről időre vizsgázunk is belőle. Életformává kell tennünk, hogy döntéseinknél magától értetődő szempont legyen a részegyházak helyzete, lelkisége, növekedése, érdeke. Ez több megfontolást és tapintatot igényel minden testülettől. Döbbenetes, hogy együtt mennyi mindenünk van, s mennyi mindenben kellene még részesíteni egymást! A kölcsönös teherhordozás áldásai, az egység bizonyságai táplálják önazonosságunk forrásait. Egységünk nem uniformizálás, hanem értékmegosztás és tanulás egymástól.

4. A nyilatkozatokat, a megszólalásokat a mindennapos hűség, a folyamatos jelenlét teszi hitelessé. A társadalom gyógyításáért sokat tesznek egyházunk intézményei és gyülekezetei, de olykor a felelős közéleti kiállást is elhallgatja vagy másnak mondja a túlpolitizált közélet és média. Ugyanakkor a fáziskésés valóban megvan. A Zsinatnak (más testvéregyházak mintájára) intenzíven kell számítania a teológiáink legjobb erőiből alakítandó, operatív, teológiai tanácsadó testületre, akik az egyház tanítóiként, „hivataluk” szerint szöveg-előkészítő bizottságként segítenek, kutatási feladatot kapnak, problémákat hoznak be, amelyekben majd állást kell foglalni. Nem spórolható meg a közös gondolkodás. Csak a belső teológiai tisztázódás ad letisztult hangot. Az egyház a társadalmi szerepvállalás esetén sem feledkezhet meg arról, hogy egyház. Ha egyházként hiteles, akkor a társadalom akár értékeli, akár agyonhallgatja, akár kihasználja, tiszta lelkiismerettel végezheti szolgálatát ebben a világban.

Dr. Adorján Gusztáv vagyok, 1954-ben születtem egy Szatmár megyei kisfaluban. Édesapám ott szolgált haláláig, mint Református Lelkész. Édesanyám, több mint 40 évet tanító nőként dolgozott. Nővéremmel megismertük már gyerekként, hogy mit jelentett a diktatúra éveiben a biztos szeretetteljes családi háttér.

A Debreceni Református Kollégiumban érettségiztem 1972-ben, a mi évfolyamunk volt az utolsó, aki a régi Péterfia utca alól ballagott el. Akkor szomorú szívvel vettük tudomásul a gimnázium eladását, azonban annál nagyobb öröm a szívemben, hogy a Gimnázium visszaköltözött megújulva a régi megérdemelt helyére.

Érettségi után, származásom és politikai okokból nem vettek fel az orvosi egyetemre, két évet dolgoztam, majd sikeresen felvételiztem, és 1980-ban általános orvosként végeztem a Debreceni Orvostudományi Egyetemen. Az egyetem elvégzése után a nyíregyházi Megyei Kórházba a szülészet-nőgyógyászati osztályra kerültem, ahol, azóta is dolgozom ma már szülész-nőgyógyász főorvosként.

Nyíregyházán alapítottam családot, feleségemmel együtt 3 gyermekkel ajándékozott meg a Jóisten, illetve már egy kis unokával is.

2010 júliusától kineveztek a Jósa András Oktatókórház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójának, jelenleg az egészségügy állami kézbe történő átvétele után a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház főigazgató-helyetteseként dolgozom az alapszakmám gyakorlása mellett.

Szakmai pályafutásom során a szülészet csodálatos tevékenysége mellett az onkológiai és az onkosebészeti érdeklődésemnek köszönhetően tagja vagyok aMagyar Nőgyógyász Onkológusok Társaság vezetőségének, valamint a Magyar Méhnyakkórtani és Kolkoszkópos Társaság Főtitkári funkcióját is ellátom.

Közéleti tevékenységemből kiemelhető, hogy 2010-től jelenleg második ciklusomat kezdve tagja vagyok Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatának egyéni képviselőként a FIDESZ-KDNP támogatásával.

A Református Egyházzal születésem óta szoros a kapcsolatom, második ciklusomat töltöm Nyíregyháza Református Egyház Községben, mint Presbiter, valamint a Nyírségi Egyházmegye Tanácsnokaként.

Eddigi életem során hiszek abban, hogy a fentről kapott tálentumainkat a lehető legjobban kell alázattal használnunk.

Számomra a legnagyobb Isteni ajándék, hogy eddigi életem során számolatlanul részt vehettem a születés csodájában, és a gyógyítás földön túli örömében. Hiszem, hogy a Jézustól tanult rszeretet erőt ad a mindennapi munkámban.

Alázattal és köszönettel fogadom az Egyházi Tisztségre történő jelölésemet.

Tudom azt, hogy:
„Ki Istenének átad mindent,
Bizalmát csak beléveti,
Azt csudaképpen őrzi itt lent,
Ínség, baj közt is élteti.
Ki mindent szent kezébe tett,
Az nem fövényre épített.”

Adorján Gusztáv válaszai a Reformátusok Lapja és a reformatus.hu által megadott négy témakörben

1. A kérdés megválaszolásához vissza kell tekintenünk a már elmúlt, szocializmusnak nevezett ideológia hitet és lelket romboló következményeire. Az egyházakat meg akarták szüntetni, majd be akarták zárni a templomokba, az egyházaknak mégis sikerült túlélni ezt az ideológiát. Sajnos a lelkek sebeinek, mint egy ragályos kórnak, nagyon hosszú idő a gyógyulási folyamata. Egy generáció nőtt fel úgy, hogy nem volt semmilyen kapcsolata az egyházzal. Nem volt jó példa, nem volt minta egy jelentős társadalmi csoport előtt. A keresztyén család mint erős egység elvesztette jelentőségét, sokszor megbélyegezték ezért. Az általános demográfiai adatok ismeretében talán sokkal jobban felértékelődik az igaz hitéleten alapuló, családon belüli, felelősségteljes gyermekvállalás kérdése. Orvosi szakmámból látva és évtizedek óta megélve a születés isteni csodáját hiszem, hogy a gyermekvállalás, több gyermek születése kulcskérdése az egyházunk fogyatkozásának megállításában. A kérdés, hogyan tudunk „bekopogni, bejutni” a családokon keresztül az emberek és gyermekek lelkébe. Tudatosítani kell minél több fórumon, hogy kinyíltak a kapuk, ki kell jönni az emberek közé a mindennapokba, az iskolákba, az óvodákba, a lehető legtöbb csatornán keresztül jelezni a jelenlétünket. Sajnos tudjuk, hogy a társadalmi reflexek sok esetben fáziskésésben vannak a lehetőségek vonatkozásában. Meg kell győzni az embereket arról, hogy a Jézus által kinyitott kapuk nem fognak még egyszer bezárulni. Ha a Jézustól eredeztetett szeretettel, mosolyogva közelítünk az emberekhez, és ha az igazi kérdéseikre válaszolunk, megnyílnak és visszajönnek közénk.

2. Az előző kérdésben felvetett megoldási lehetőségek ismeretében egyházunk jelenlegi szervezeti formáját csak az újfajta feladatok megoldása érdekében gondolhatjuk át. Jelen körülmények között az egyház szervezeti formája alkalmas a jól működő hitéleti, oktatási, missziós tevékenységekre.

3. Egyetértve Kató Béla püspök úrnak a Generális Konventen elhangzott megállapításával, a Magyar Református Egyház egységének megőrzése, annak folyamatos erősítése, építése mindig is feladata kell hogy legyen az egységes Magyar Református Egyház vezetésének. Az a tény, hogy a magyar reformátusság egy nagy közösségbe kovácsolódott, erőt kell hogy adjon azoknak a kérdéseknek a megválaszolásához, amelyek sok esetben az egyházak szerepének csökkentésében, a hitélet jelentéktelenné tételében, az „oszd meg és uralkodj” elv módszerében érdekeltek. Ezen erők ellen az országhatárokon átívelően is csak az egység győzhet. A református egyház érdekérvényesítő képessége miatt szükség van a biztos, krisztusi fundamentumokon álló egységre.

4. A társadalmi szerepvállalás különböző formákban a református egyháznak is fontos feladata, legyen az hitéleti, oktatási, egészségügyi, szociális, missziós tevékenység. Lényeges eldöntendő kérdés, hogy melyek az úgynevezett „kritikus pillanatok” a társadalmi, közéleti kérdésekben. Ehhez kellenek azok a csatornák, amelyeken keresztül jelzéseket tudunk kapni és adni az egyházközségek és az egyházi vezetés között. Azt gondolom, az egyházunk vezetőségének meg kell hallani az „alulról” jövő hangokat, és, ha szükséges, hallatni kell a hangját a közösség érdekében. A Magyar Református Egyház társadalmi jelentősége, jelenléte megfelelő, azonban ezt minden eszközzel bővíteni, fokozni, a társadalom minden szintjén tudatosítani kell. Örömteli, hogy a jelenlegi kormánykoalícióban a református egyház is képviselve van, és fajsúlyos feladatokkal megbízva vesz részt. A hiteles társadalmi szerepvállaláshoz hiteles egyházi és világi szereplőkre van szükség, őszintén szembenézve a legkényesebb kérdésekkel is. Azt gondolom, hogy az Istentől kapott tálentumainkat mindenki a saját szakterületén tudja a legjobban hasznosítani. Ezek a tálentumok, amelyek megsokszorozódhatnak, elengedhetetlenül szükségesek a hiteles társadalmi szerepvállaláshoz.

Lelkészcsaládból származok. Édesapám Miskolc-Szirmán, Bükkaranyoson és Oszláron végzett lelkészi szolgálatot. Édesanyám Vass Jusztina házasságkötése, illetve az anyaházak feloszlatása előtt a Debreceni Diakonissza Anyaház kötelékében gyülekezeti diakonisszaként tevékenykedett. Házasságukból két gyermek született. Nővérem, Zsuzsa előbb a Debrecen, Nagyerdei Református Szeretetotthon, később a budapesti Schweitzer Albert Református Szeretetotthon vezetője lett. Miskolcon születtem 1951. május 14-én.

Általános iskolai tanulmányaimat Oszláron végeztem, a középiskolait pedig 1965-69 között a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában. Teológiai tanulmányaimat 1969-74 között végeztem a Debreceni Református Teológiai Akadémián, s a II. Lelkészképesítő vizsgát 1975-ben tettem le kitűnő eredménnyel. A segédlelkészi esztendőt az Egervölgyi Egyházmegye Átány és Heves gyülekezeteiben töltöttem. 1975. május 1-el a Debrecen- Nagytemplom- Keleti Egyházközségbe nyertem beosztott lelkészi kirendelést. 1977/78-as tanévben ösztöndíjasként két szemesztert töltöttem Zürichben.

A Debrecen-Kossuth utcai Református Egyházközségben helyettes lelkészi feladatok végzésével bíztak meg 1979. január 15. napjával kezdődően. 1980. februárjában a Kossuth utcai Gyülekezet megválasztott lelkipásztorának, s azóta folyamatosan itt végzem szolgálatomat.

1991. január 1. óta három cikluson keresztül töltöttem be az esperesi tisztet a Debreceni Református Egyházmegyében. 2009. január 1-től látom el a Tiszántúli Református Egyházkerület lelkészi főjegyzői tisztét.

Három leány és egy fiú gyermekem van, valamint két fiú unokám. Feleségem Debrecenben háziorvos.

Számos meditációt, bibliai tanulmányt készítettem a Református Egyház, valamint az Igazság és Élet szakfolyóirat számára, szócikkeket írtam a Keresztyén Bibliai Lexikon számára. Gyűjteményes kötetem, mely tartalmaz előadásokat, jelentéseket, alkalmi beszédeket, prédikációkat a Református Tiszántúl kiadványai című sorozatban jelent meg.

Több alkalommal voltam fórumok, konferenciák, találkozók felkért előadója.

Lelkészi főjegyzői tisztem igyekszem hűséggel és megbízhatóan ellátni mindaddig, amíg erre Isten kegyelme és az egyházkerület közösségének bizalma felhatalmazást ad.

Lelkészcsalád középső gyermekeként, 1956-ban születtem, Budapesten. Édesapámat, mint református lelkészt Putnokra helyezték szolgálni. Itt nőttem fel. A Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában érettségiztem.

Építőgépész üzemmérnöki diplomát szereztem, és kezdetben az építőiparban dolgoztam Budapesten, majd miután megnősültem, Debrecenbe költöztünk, ahol a Debreceni Konzervgyárban találtam munkát.

Feleségem Dr. Csoma Judit lelkipásztor. Három, most már egyetemet végzett lányunk van.

Debrecenben a Nagytemplomi Gyülekezet tagjai voltunk, ahol akkoriban – a 80-as évek második felében - nagyon szokatlan módon három huszonéves fiatalt, köztük engem is presbiternek választottak, majd zsinati tagnak.

1991-ben kineveztek a Tiszántúli Református Egyházkerület Konferenciaközpontja, a Megbékélés Háza vezetőjének Berekfürdőre, feleségemet pedig a helyi gyülekezet lelkészének. A mai napig mindketten ezt a szolgálatot látjuk el. A 2014-es önkormányzati választáson Berekfürdő polgármesterének választottak.

1996 óta, három cikluson keresztül voltam a Nagykunsági Református Egyházmegye gondnoka, és tagja az Egyházkerületi Közgyűlésnek, valamint az Egyházkerületi Tanácsnak. Ez idő alatt két ciklusban voltam zsinati tag, az utolsó ciklusban zsinati jegyzőnek is megválasztottak.

Esperes: Katona Gyula
Egyházmegyei gondnok: Markó István
Egyházmegyei lelkészi főjegyző: Juhász Sándor
Egyházmegyei világi főjegyező: Dr. Taybani Jamal
Zsinati lelkészi képviselő: Futó Zoltán, Katona Gyula
Zsinati világi képviselő: Markó István
Zsinati lelkészi pótképviselő: Mohácsy Nikoletta, Tyukodi László
Zsinati világi pótképviselő: Balogh László, Békési Mihály

Esperes: Nagy Zsolt
Gondnok: Semlyényi Lajos
Lelkészi főjegyző: Tóth Tibor
Világi főjegyző: Berek Sándor
Zsinati lelkészi képviselő: Nagy Zsolt
Zsinati világi képviselő: Semlyényi Lajos
Zsinati lelkészi pótképviselő: Tóth Tibor
Zsinati világi pótképviselő: Berek Sándor

Esperes: Juhász András
Főgondnok: Baráth Imre Gábor, Dr. Csikai Miklós
Lelkészi főjegyző: Nagy Zoltán
Világi főjegyző: Dr. Kovács György
Zsinati lelkészi képviselő: Gilicze Andrásné
Zsinati világi képviselő: Varga Rita, Dr. Nemes Gábor
Zsinati lelkészi pótképviselő: Vladár Sándor, Bán Csaba
Zsinati világi pótképviselő: Hódiné Földesi Sára, Tunyogi József

Esperes: Vad Zsigmond
Egyházmegyei gondnok: dr. Csabina Sándor
Egyházmegyei lelkészi főjegyző: Ferenczi Pál
Egyházmegyei világi főjegyző: Tasi Sándor
Zsinati lelkészi képviselő: Vad Zsigmond
Zsinati világi tag: dr. Csabina Sándor, dr. Kocsis Márta
Zsinati lelkészi póttag: Püski Lajos
Zsinati világi póttag: Tasi Sándor, Mónus Béla

Esperes: Szabadi Árpád
Egyházmegyei gondnok: Eszenyi Balázs
Egyházmegyei lelkészi főjegyző: Takács Tamás
Egyházmegyei világi főjegyző: Vad András

Esperes: Beszterczey András, Nagy Kálmán
Egyházmegyei gondnok: Baczúr István, Szentesi Lajos
Egyházmegyei lelkészi főjegyző: Dr.Csoma Judit Margit, Szabó József
Egyházmegyei világi főjegyző: Dr. K. Tóth András
Zsinati lelkészi képviselő: Mihalina László, Nagy Kálmán
Zsinati világi képviselő: Baczúr István, Baranya Pál, Rácz Péter, Szentesi Lajos
Zsinati lelkészi  pótképviselő: Dr.Csoma Judit Margit
Zsinati világi pótképviselő: Dr.Szöllősi Kálmán, Vasas István

Esperes: Gaál Sándor
Egyházmegyei gondnok: Nyeste Ferenc
Egyházmegyei lelkészi főjegyző: Kozma Mihály
Egyházmegyei világi főjegyző: Báthori Gábor
Zsinati lelkészi képviselő: Gaál Sándor
Zsinati világi képviselő: Nyeste Ferenc, Báthori Gábor
Zsinati lelkészi pótképviselő: Kozma Mihály
Zsinati világi pótképviselő: Papp Béla, Vonza András

Esperes: Csegei István, Szántó József
Egyházmegyei gondnok: Balogh Sándor
Egyházmegyei lelkészi főjegyző: Balla László, Nyíri János, Rácz Róbert
Egyházmegyei világi főjegyző: Rab László
Zsinati lelkészi képviselő: Bodnár Péter, Csegei István, Koncz Imre, Németh Péter
Zsinati világi képviselő: Diák Péter, Kántor Gábor
Zsinati lelkészi pótképviselő: Balogh Sándor, Karászi László, Mártha István, Szabó Zoltán
Zsinati világi pótképviselő: Gyüre Lajos, Mártha Károly

Esperes: Szalay Kont
Egyházmegyei gondnok: Balogh György
Egyházmegyei lelkészi főjegyző: Tisza Tibor
Egyházmegyei világi főjegyző: Porkoláb Pál
Zsinati lelkészi képviselő: Bartha Gyula, Szalay Kont
Zsinati világi képviselő: Porkoláb Pál
Zsinati lelkészi pótképviselő: Lakatos Illés, Tisza Tibor
Zsinati világi pótképviselő: Balogh György